Voigtländer Vitoret 110 - szingapúri végjáték

Ebben a posztban megpróbálok két -viszonylag nagy- témát bemutatni.

Az általam nagyrabecsült német márka - a Voigtländer - egyik dicstelen korszakának kedves termékét, és a filmes fotográfia egyik leggagyibb formátumát.

Talán a legkisebb Voigtländer

Ahhoz, hogy könnyebben megértsük a pocket fényképezőgépeket és azon belül a Voigtländer Vitoret 110-es működését, először szeretném bemutatni a hozzá tartozó felvételi nyersanyagot és filmformátumot: a 110-es filmet.

alul a 110-es filmszalag, felül az ún. "kisfilm" vagy 135-ös, "Leica-film"

Egyszer már biztosan említésre került itt a blogon a 110-es formátum, pont a 120-as formátumról szóló bejegyzésemben, most részletesebben írok róla azoknak akik még nem találkoztak vele.

Minden termék evolúciójában eljön az a pillanat, amikor egy gazdasági szemléletű vezető elhatározza, hogy a legszélesebb tömegeket is szeretné kiszolgálni. Így született meg a személyi számítógép és VW bogár is. 

A fotográfia történetében számos alkalommal bekövetkezett már ez a "kommercializálódás". Így születtek meg a doboz fényképezőgépek, így keletkezett az SL rendszer, és így szorítják ki manapság az okos-telefonok az igazik fényképezőgépeket.

A 70-es évek elején -még bőven a "szappantartó korszak" előtt- a Kodak úgy érezhette, hogy a felhasználók jobban vágynak a kisebb fényképezőgépekre, mint a nagyméretű papírképekre. Az is nyilvánvaló volt, hogy az átlagemberek nem szívesen foglalkoznak olyasmikkel, mint az élességállítás, rekesz- és záridő-választás vagy a film visszatekerése. 

Így hát 1972-ben piacra dobták a 110-es, más néven "Pocket" filmformátumot.

A filmszalag maga mindössze 16 mm széles, hátulról papír borítja és gyárilag műanyag kazettába helyezik. 

Balra a 110-es, jobbra a "normál" kisfilm azaz a 135-ös 

A fényképezés során a felhasználó a kazetta egyik feléről a másikba "tolja át" a szalagot. Visszatekerésre nincs szükség - kazettával együtt adjuk le a laborba. A házi filmkidolgozás ebben a kategóriában nem jellemző.

A képmező nettó felülete mindössze 17x13 mm. Ez kb. negyedakkora, mint a kisfilm felülete. 

Könnyen belátható, hogy ez erősen korlátozza a képminőséget, főleg a felbontást. Ezt a problémát jól illusztrálja az alábbi képpár:

felül a 110-es filmre, alul 135-ös Ektar-ra exponált fotó

Egymás után készültek szinte ugyanarról a pontról. Mind a kettő Voigtländer, egy Vitoret 110 és egy Vitomatic IIIb.

Ennek az icipici formátumnak van azért két előnye is. Korábban megemlékeztünk róla, hogy minél kisebb a képformátum (azonos körülmények és feltételek mellett) annál nagyobb a mélységélesség. Azaz ugyanolyan rekesz érték mellett, ugyanarról a kompozícióról egy ilyen kis fényérzékeny felületen jóval szélesebb távolságtartományban fogunk éles képet kapni, mint a kisfilmnél (135-ös). Így a legtöbb 110-es filmet használó gépen nem is lehet állítani a távolságot. Amennyiben a rekesz állítható, akkor minden rekeszértékhez megállapításra kerül egy minimum távolság (hasonlóan a doboz-kamerákhoz), ahonnan a végtelenig már minden az éles tartományba esik. Ezt hívjuk "hiperfokális távolságnak".

Mivel a célközönség elvárásai viszonylag alacsonyak, így rekeszértékből és záridőből is csak néhány változat van és általában azok is össze vannak kapcsolva - így egyetlen beállítási feladat végrehajtása után már nyomhatjuk is az exponáló gombot.

A kisméretű filmkazettának köszönhetően könnyen zsebre-vágható fényképezőgépeket lehetett tervezni, amelyek aztán a 70-es évek közepétől elárasztották a világot. 

A korombéliek (akik a 70-es években születtek) talán emlékeznek, hogyan bukkantak fel a módosabb családoknál a lapos, csuklópántos, kamerák. Látványosan szétvált a kategória további két alszegmensre. Az egyik az otromba vaskos, olcsó, gyakran "noname" kínai retek, amit gyakran a gyerekek használtak osztálykirándulásokon. A másik elegáns, apró - szinte mellényzsebbe süllyeszthető, márkás (japán vagy német) "műszer". Ez utóbbit kb. az a társadalmi réteg vásárolta, akik később a 6110-es Nokiát.

Hátul Hanimex 110 LF tele, előtte Voigtländer 110

Bár általában mind a két kategória műanyagból készült, mind tapintásra, mind látványra szakadéknyi különbség van közöttük. 

Legalább 200 különféle típus jelent meg a 80-as évek végéig. A többségük primitív készülék, amellyel gyenge minőségű fotókat lehetett készíteni, de volt egy-két különleges darab is. Pl. a Pentax Auto 110. 

A 90-es évektől erősen visszaszorult a pocket formátum, de még ma is lehet új fényképezőgépet és filmet is venni ebben a kategóriában.

Most azonban egy régebbi, kb. 45 éves példányt fogok bemutatni.

A Voigtländer egy igen jelentős és egyértelműen a legrégebbi márkanév a fotózás történelmében. A XIX. század közepétől a hatvanas évekig csodálatos és maradandó eszközöket készítettek, amelyek manapság egyre inkább a gyűjtők célpontjai. De ők sem tudtak versenyezni a távol-keleti gőzhengerrel és 122 dicsőséges év után, 1971-ben megszűnt a németországi fényképezőgép gyártás. A Voigtländer az egykori rivális Rollei részévé vált. Közös fejlesztésekkel 1981-ig Szingapúrban gyártottak változatos felépítésű és vitatható minőségű fényképezőgépeket. Ennek a nem túl sikeres és még kevésbé emlékezetes korszaknak a terméke a Vitoret 110 is. 

A Voigtländer Vitoret 110 egy hihetetlenül pici és nagyon praktikus "emlékrögzítő". Nem szívesen nevezném fényképezőgépnek, mert azzal elismerném, hogy rokonságban áll a Vitomatic-kal és a Bessa RF-fel. Egyébként maga a "Vitoret" típus megjelölés az ötvenes és hatvanas években a belépő szintű kisfilmes gépeket jelentette, amelyek funkcionalitása általában súrolta a ciki kategóriát.

Tervezője -az apró dolgok mestere- a zseniális Heinz Waaske aki többek között a Rollei 35-öst is tervezte. Ez meg is magyarázza, hogyan lehetséges ekkora méretű téglatestbe egy működő fényképezőgépet belepréselni.

115 mm hosszú, 24 mm magas és 34 mm mély. A tömege mindössze 112 g.

egy doboz rollfilm mellett

Az objektív egy 24mm gyújtótávolságú Lanthar triplet. Ez az olcsó gépek tipikus lencserendszere. (Írtam róla többször :Retina S2, Cmena, Voigtar) Maximális blendenyílás f 5,6.

A zár és a rekesz össze van "kapcsolva" hasonlóan a korábban bemutatott Certo SL-hez. Piktogrammok segítik a beállítást, amiből 4 féle van:

fényes napocska:        f11     és 1/125

napocska:                    f8      és 1/125

világos felhő:              f5,6   és 1/125

sötét felhő:                  f5,6   és  1/60

Minden teljesen mechanikus. A felhúzás egy kis világos tolattyúval történik, ami a gép elején, jobbra, alul található. A felhúzással együtt a filmtovábbítást és az objektívet valamint a keresőt védő ablakok nyitását is elvégezzük.

A kereső tipikus Voigtländer. Tiszta, világos, pontos, a parallaxis eltérésre figyelmeztető jelzésekkel. Öröm használni.

Zseniális multifunkcionális perifériákkal rendelkezik. A jobb oldalon van egy állványmenet csatlakozás, amibe a gyári csuklópántot is bele lehet tekerni. A túl oldalon pedig egy vakupapucs található, amibe egy akasztót is behelyezhetünk.

1976-tól 78-ig 109 ezer darabot gyártottak, ami amúgy nem olyan sok ebben a kategóriában.

Később készült egy továbbfejlesztett változat a 110 EL. Ehhez már szükség volt elemre is, ami a CdS fénymérőt és az elektronikus zárat működtette. Minden másban azonos a korábbi modellel. Ez egy kicsit nagyobb darabszámban készült. 78 és 81 között 168 ezer darabot szereltek össze.

Talán több is készülhetett volna, de 1981-ben a Rollei csődbe ment és a Voigtländer márka megkezdte 18 évig tartó méltatlan sodródását a különböző tulajdonosok között. 1999 óta a japán Cosina cég használja a márkanevet, aki úgy tűnik megbecsüli és jól használja az örökséget.    

Vitoret 110 EL - A méretben "harmonizáló" vaku mind a két változathoz elérhető volt.

Az első - teljesen mechanikus - változat tökéletesen működőképes így 4 évtized után is. Vettem bele 110-es filmet és kipróbáltam:

Jelenleg 110-es filmhez egyetlen helyen lehet hozzáférni az országban és a hívást/szkennelést is csak ott tudom megoldani. Ha ehhez még hozzáveszem a képek minőségét is - hát biztos nem leszek a pocket film rendszeres és szenvedélyes felhasználója. Mindemellett felszabadító érzés, egy ilyen könnyű, egyszerű és pici géppel fotózni - nem csodálom, hogy még éleben van a formátum. 

Ha tetszett a poszt, és szeretnél még ilyeneket olvasni, akkor a "Buy Me a Coffee" segítségével tudsz támogatni. (katt a sárga gombra!)

Köszönöm!