A lejárt szavatosságú film misztikuma

 

Pár éve csöppentem vissza a filmes fényképezés világába, és szinte azonnal szemet szúrt a lejárt filmek körüli felhajtás. A 90-es évek elejéről még olyan emlékeim vannak, hogy pofátlanul olcsón vásárolunk pár hónapja lejárt filmeket, amelyekkel azután bátran lövöldöztünk mindenféle hülyeségre, nem kellett félnünk, hogy emiatt kellene lemondanunk a hétvégi fröccsözésről vagy az evésről. Amikor pár hete megláttam egy hirdetést -10 éves kommersz kisfilm 2000 Ft.-ért - hát én bizony hangosan felröhögtem.

Ennek ellenére a túltárolt filmek piaca rendületlenül pörög, sőt, kimondottan keresett termékek.   

Látszólag két markáns csoportra lehet osztani az érintetteket.

1. felhasználók, akik előszeretettel használnak lejárt filmet és sokat fizetnek érte
2. véleményvezérek, akik szerint dilettáns tömegeket keresik a lejárt filmeket, pedig azok semmire se jók.

A valóság -mint mindig- itt is több árnyalatból áll. Kétség kívül sokan vannak az első csoportban, akik valamilyen többlet tartalmat, valami extrát, esetleg valamilyen "meglepetést" várnak ezektől a tekercsektől. Meglepetést aztán kapnak is, sokkal gyakrabban, mint szeretnék - de erről majd később. 

A kedvencem az a halmaz, akik szerint a felborult színek, az ijesztő szemcsézettség valamilyen művészi értéket képviselnek. Ezek a "tömegek" hullámokban jönnek, mint a divat és pont olyan gyorsan távoznak az analóg közösségekből, ahogyan érkeztek.

Stabilabb az a réteg (talán én magam is ide tartozom) akik a lejárt filmeket a "helyükön" tudják kezelni és megfelelő praktikus és/vagy szentimentális célokra használják.

Mielőtt rátérnék ezekre a célokra, először kicsit vizsgáljuk meg mi történik a filmmel a lejárt után.

A filmek ugyan fényzáró csomagolásban vannak, de ez nem jelenti azt, hogy az emulzióban található érzékeny ezüstvegyületeket tökéletesen meg tudnánk védeni a külvilágtól. Vannak a környezetünkben olyan elektromágneses és rádióaktív sugárzások, amelyek - jóllehet csak nagyon kis mértékben - de áthatolnak még a fém kazetta falán is. Ez hasonló elváltozásokat okoz a kristályokban, mint az exponálás. Természetesen ez egy nagyon lassú és gyenge folyamat. Az évek alatt kifejtett hatása általában egy homogén elváltozást okoz, amire a szakemberek a beszédes "alapfátyol" kifejezést használják. Gondolom nem nagyon szükséges elmagyarázni, hogy ez mit is jelent. Az emulzió instabil anyagai különösebb külső behatás nélkül - spontán módon is elkezdenek átalakulni, amely egy hőmérséklet függő folyamat. Trópusi körülmények között néhány év alatt teljesen tönkre mehetnek, de -20 °C-on szinte teljesen leállnak ezek a destruktív folyamatok. Közismert jelenség, hogy tárolás során az érzékenység csökken. A színes filmek különböző rétegeiben ez eltérő módon következik be, így a színek egyensúlya megváltozik. 

Az előhívás során a megvílágítás által létrehozott látens képet egy kémiai gyorsítással "fejlesztjük" láthatóvá. Egy öreg filmen a sok éves tárolás során a látens képet alkotó csírákhoz hasonló ezüst gócpontok keletkeznek. Ezek nem alkotnak képet, hanem véletlenszerűen helyezkednek el az emulzióban -viszont pont ugyanúgy reagálnak a hívóra, mint a rejtett kép - azaz sötétedéssel. Az eredmény lehet akár egy fekete negatív, erős fátyol, durva szemcsék, és a legrosszabb: foltosodás. Szinte mindig romlik a dinamika, a kontraszt és az élesség is, színes film esetén pedig a szaturáció is. 

A kémiai öregedés mellett fizikailag is leépülhet a film szerkezete. Túl száraz környezetben a hordozó réteg kiszárad, elvékonyodik és akár el is törhet. Túl nedves környezetben pedig a penész támadhatja meg. 

Összefoglalva: ha valaki hermetikusan lezárt, vastag falú ólomdobozban tárolta a filmjeit a fagyasztóban, akkor a lejárat után sok évvel is szinte újszerű minőséggel számolhat. Minden más esetben, garantált az állapot romlása és a gyári paraméterek már nem lesznek érvényesek. Ennek a minőségromlásnak a mértéke kizárólag teszteléssel állapítható meg. Hiába ismerjük a tárolási körülményeket, azzal inkább csak a szélsőséges értékeket tudjuk kizárni. 

Ezek után pedig nézzük meg, hogy mire jó, a lejárt szavatosságú film? (szerintem)

Bizonytalan állapotú gépek tesztelésére

Amikor utoljára vettem friss minőségi kisfilmet (Ektar) 5000 Ft volt egy tekercs. Jelenleg nem is lehet kapni, de a legtöbb webáruházban 6000 Ft feletti árakat látok. Ezzel szemben kb. 1 éve kicsit drágábban (7000 Ft.-ért) vásároltam egy tízes csomag -még használható - C41-es, 10 éve lejárt filmet. 

Amikor vásárolok egy 60-70 éves kamerát, kitisztítom, kalibrálom a távmérőt, járatom a zárat - még nem biztos, hogy minden pontosan működik. Elég nagy kockázat lenne mondjuk egy 10.000-ért vásárolt Zorki-ba belerakni a friss és drága filmet, majd elvinni egy jó laborba, ahol további 5-7 ezer Ft.-ért előhívják és beszkennelik. 

Erről a Voigtländer Vito CLR-ről kiderült, hogy a filmtovábbítás teljesen ötletszerűen működik és néha egymásra húzza a képeket. 

szerencsére ez valami "fiókszökevény" régi FF fim volt 

Ezek után biztos nem fogok bele új filmet tenni. 

Ezt a Minolta-t 11.000-ért vettem. Miután átesett egy kisebb takarításon és olajozáson, egy 12 éve lejárt filmmel próbáltam ki, amit a legolcsóbb üzletben 1.300 Ft.-ért hívtak és szkenneltek.   

A gyermekeim esküvőjét biztos nem ezzel a kombinációval örökíteném meg, de a teszt sikerült és így már bátran használom a drága nyersanyaggal is.

Nosztalgia, kísérletezés, játék

Pár hete végeztem egy "kutatást", aminek során elég egyértelműen kiderült, hogy a filmmel fényképező emberek legalább 90%-a egyfajta szórakozásként tekint erre a hobbira. Nincsenek dokumentarista ambíciói. Nem bánja, ha a fotó minősége gyenge, de akarja hallani a zár kattanását, érezni ahogy a filmtovábbító kar tekeri az orsót és kattognak a fogaskerekek. Szívesen vár a laborra, esetleg ő maga hívja elő a filmet. Ezeknek az embereknek néha fontosabb az, hogy legyen mire fotózni, mint a végeredmény minősége. 

Amikor ezeket a sorokat írom, a legtöbb üzletben hiánycikk a film. Ha mégis van, akkor botrányos áron. Képzeljük el azt a felhasználót, aki az aputól örökölt Praktica-t, vagy a nagypapitól örökölt FED kettest szeretné betárazni. Engedjük meg nekik, hogy a friss film árának a feléért kísérletezzenek a Mycolor, Revue meg Europrint filmekkel és örüljenek a szar képeknek is.

A probléma az, hogy gyakran teljesen irreális kereslet jelentkezik a lejárt filmek iránt. Ez adódhat az általános áruhiány miatt is, de sajnos a poszt elején említett divathullám is nyomja felfelé az árakat. Ez azért nagyon rossz, mert a lejárt szavatosságú tekercsek ára elérte a pár évvel ezelőtti friss filmek árát.

Ez az abszurd állapot nem fair és nagyon megdrágítja ennek a hobbinak a felszabadult élvezetét.

Érdemes még megemlíteni egy harmadik fogyasztói csoportot: a gyűjtőket. Ők nem fogják exponálni a filmeket, és nem is érdekli őket a várható képminőség, de ők is vásárolnak. Bár inkább a muzeális darabok után érdeklődnek, de ha felbukkan valamilyen márkás készlet, biztosak lehetünk benne, hogy a gyűjtők is rárepülnek és ez is tolja az árakat felfelé.

Néhány jó tanács

Ha nem vagyunk gyűjtők, lejárt filmet csak akkor érdemes venni, ha egyszerre több darab azonos típust tudunk venni, amelyeket ugyanolyan körülmények között tároltak. Ebben az esetben az első tekercset úgy érdemes ellőni, hogy feljegyezzük az alkalmazott beállításokat minden egyes kockához (záridő, rekesz). Így az előhívás után kapunk egy pontos képet arról, hogy mennyit romlott az érzékenység, mennyire másztak el a színek stb.. A következő tekercset szükség esetén kicsit (vagy nagyon) túlexponáljuk és ha szerencsénk van, akkor egész tűrhető eredményeket kaphatunk.

Van egy elterjedt elmélet, mi szerint a lejárat dátuma alapján évtizedenként 1 fényértékkel alacsonyabb érzékenységgel kell a negatívot exponálni. Pl. 20 éves ISO 400-as filmet, ISO 100-asra állítjuk a fénymérőn vagy a vázon. 30 éveset ISO 50-re és így tovább. Ez egyszerűnek hangzik, de nem mindig segít.

Ha a film végig fagyasztóban volt - előfordulhat, hogy 30 év után, névértéken használva is remek eredményt kapunk. Ha viszont egy tetőtéri lakás vitrinjében, szemben az ablakkal tároltuk - ne csodálkozzunk, ha már lejárat előtt megromlik. A legextrémebb amivel találkoztam, egy autó hátsó szélvédője mögött felejtett film, ami 1 hét alatt kb. annyira tönkrement, mint a kicsit lejjebb látható Konica.   

Általánosságban elmondható, hogy a fekete-fehér filmek jobban bírják az "érlelést", mint a színesek.

Valamint az alacsony érzékenységűek szemben a magasabb érzékenységűekkel szintén lassabban mennek tönkre.

Íme néhány konkrét példa:

Agfapan 25 - 1990

A korábban említett elv alapján 3 fényértékkel túlexponáltam - nem kellett volna. Szinte feketék lettek a negatívok. Szkennelés közben kicsit korrigáltam, de így se lett túl szép. Hatalmas szemcsék, foltos negatív, egyenetlen érzékenység

Konica Color SR-G 160 -2000

Ezt a japán csodát valószínűleg szakszerűtlenül tárolták - így sajnos csak az alábbi botrányos képeket sikerült kipréselni belőle. 2 fényértékkel túlexponáltam, de így is megizzadt a szkenner, mire találtam olyan beállítást, hogy látszódjon valami a monitoron. Friss állapotban kiváló minőségű film volt.

Fortepan 1987 

Egyetlen hazai filmgyárunk nem túl magas minőségű terméke. Ennél a típusnál működött az arányos túlexponálás, de az eredmény így sem lett túl szép. A filmszalag vékony és nagyon nehéz vele dolgozni.

Svema 1992

Ha van rosszabb film a régen lejárt Forte-nál, az az egykori szovjet Svema. A Szovjetunió 1991-ben összeomlott, de érdekes módon az ukrán gyár egészen 2000-ig gyártott fényérzékeny nyersanyagokat. 3 fényértékkel túlexponálva is csak halvány foltokat lehetett látni az üvegszerűen világos negatívon. Hála a Canon 8800 F szkennernek és a Vuescan szoftvernek néhány zavaros képet sikerült kicsalogatni. Száradás során a papírvékony negatív durván behullámosodik. Csak üveglapok közé szorítva lehet beolvasni.  

Forte Supercolor 100 2009 

Pár éve bukkant fel egy nagyobb készlet, amiből sokan vettünk sokat, és nem bántuk meg. Valószínűleg valamilyen alap Fuji emulzió Forte csomagolásban a hazafias fotósoknak. 

Első ránézésre szinte tökéletes, főleg, ha minőségi laborba vittük. De ha a scan is jó volt, és alaposan megnézzük, akkor egyértelműen kiderül, hogy a felbontása még egy 800-as érzékenységű filmnek is rossz lenne. Emellett nagyon erős a szemcsézettsége és ezek a szemcsék néha furcsa színeket vesznek fel. (apró pöttyöknek látszódnak)

Ha olcsó (és trehány) labor hívja ugyanezt a filmet, akkor ilyen eredményt is kaphatunk:

Ha valaki most ismerkedik az analóg fotózással és nem jut hozzá friss filmhez, vagy nem tudja megfizetni, akkor azt tanácsolom, hogy vegyen nyugodtan lejárt filmet, de...

• Ne fizessen érte sokat! Ha többe kerül, mint az új árának a fele, akkor újat kell venni
• Vegyen egyszerre több tekercset azonos forrásból
• Keresse a sértetlen csomagolású, minél frissebb készletet
• Ne várjon tőle csodát! Romlott áruról van szó

Jó kísérletezést és gyenge alapfátyolt kívánok!

Ha tetszett a poszt, és szeretnél még ilyeneket olvasni, akkor a "Buy Me a Coffee" segítségével tudsz támogatni. (katt a sárga gombra!)

Köszönöm!