Minolta SRT 101 - Annie Leibovitz nyomában

 A Minolta (ミノルタ) bár jól ismert márkanév, ha megkérdeznénk pár -a fényképezésben járatos- embert, valószínűleg kevesen említenék a legsikeresebb, legnépszerűbb brand-ek között. 

Még a japán gyártmányok között is valószínűleg beelőzné a Canon és a Nikon. 

Pedig a történelme tele van szenzációs készülékekkel és sikerekkel, manapság pedig Sony "álnéven" a félprofi digitális vázak között az egyik legnépszerűbb és leginnovatívabb szereplő. Sajnálatos módon a márkanév mára gyakorlatilag felszívódott. 

Az 1928-ban alapított cég nagyon sok kategóriában kipróbálta magát a 16mm-től a középformátumig. Német segítséggel és német alkatrészekből kezdtek kameragyártásba. Sőt, amikor 1931-ben részvénytársasággá alakult a cég, akkor a MOLTA nevet kapta, ami nagyrészt német szavak rövidítése:

"Mechanismus Optik und Linsen von Tashima" ami kb. azt jelenti, hogy "Mechanika, optika és lencsék Tasimától"

 A Minolta nevet 1933-ban használták először.

Említésre méltó még, hogy a 70-es években volt egy komoly együttműködés a Leica-val, amiből többek között csodálatos távmérős gépek (is) születtek.

A tükörreflexes vázak gyártása 1958-ban kezdődött. Az SRT 101 karrierje pedig 1966-ban indult. A váz egy korábbi 62-es modelltől származik és ennek megfelelően nem túl ergonomikus, gyakorlatilag egy tégla. A fénymérés viszont jóval fejlettebb az abban a korban megszokott megoldásoknál. Ez volt az egyik első olyan fényképezőgép, amely teljes rekesznyílású TTL-méréssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy mindegy milyen blendével fogom a képet elkészíteni, a keresőben a legnagyobb nyíláson keresztül fogom nézni a témát. Ennek köszönhetően rendkívül kényelmes és praktikus a használata. Az élességállítás nyilvánvalóan gyorsabb és pontosabb, ha a lehető legkisebb mélységélességű képen kell elvégezni. A kiválasztott rekesz közvetlenül az exponáláskor "ugrik" be, hasonlóan a tükörfelcsapódáshoz. Ez a megoldás a 90-es években már magától értetődő volt, de 30 évvel korábban szenzáció. Ráadásul az SRT101 fénymérője 2 érzékelő cellával dolgozik, amelyek külön mérik a képmező alját és tetejét. Így (talán elsőként a világon) képes kivédeni, hogy a kompozíció valamely részén látható extrém sötét vagy világos terület félrevezesse a mérést. A fénymérő nagyon megbízható és pontos, de sajnos árammal működik, ami eredetileg egy PX625-ös higanyos elemből származott. Ma már a higany tartalmú elemek be vannak tiltva, de az 1,4V-os hallókészülék elemmel jól helyettesíthetőek. A kereső világos és pontos. Komponálás közben láthatjuk a beállított záridőt és a fénymérő mutatóját. Az élességet mikroprizmák segítségével tudjuk beállítani.

Egy érdekes tény, hogy bár az SRT 101 kimondottan olcsón elérhető tömegterméknek készült, több világhírű fotós is használta. A legismertebb valószínűleg Annie Leibovitz, akinek ez volt a legelső "komoly" fényképezőgépe és saját bevallása szerint, az ezzel készült fotók indították el a karrierjét. Szintén SRT 101-et használt W. Eugene Smith a japán higanyszennyeződésről készített riportjában. Ma is nagyon népszerű. A világhírű ausztrál operatőr Greig Fraser is lelkes használója. Az alábbi képen éppen a Dűne forgatásán látható, a hóna alatt egy SRT101-gyel:

forrás:reddit

Az én példányom kora és altípusa eléggé ellentmondásos. A Camerapedia oldal leírása és a felső borításon olvasható szériaszám alapján egyértelműen az 1970 és 73 között gyártott második generációhoz tartozik. Ha viszont a Camera-Wiki oldalt nézem és a műszaki specifikációt, akkor a legelső 1966 és 69 között gyártott szériában készült. Bárhogy nézzük biztosan minimum 48 éves eszközről van szó. 

Vettem rá egy kínai kupakot, mert a gyárit féltettem, hogy elhagyom : )

Az előző tulajdonosa talán hivatásos fotós lehetett, mert egy táskában mindenféle kiegészítővel együtt hirdették meg. Egy sárga szűrő, kioldózsinórok, 2 vaku stb. mindez alig több, mint 10 ezer Ft.-ért. Szinte lelkiismeret furdalásom volt, amikor kifizettem. Két apróbb hibája volt, de erről az eladó valószínűleg nem is tudott. Mindkettő tipikus, általános és könnyen megoldható probléma. Az egyik, hogy a felhúzókar műanyag vége letört - ezzel még nem foglalkoztam. A másik, hogy exponálás után a tükör általában fennakadt. 

Ezt kb. így kell elképzelni:

Ezt a szokásos amatőr módszerrel oldottam meg. Némi takarítás és új kenőanyagok felhordása az érintett mozgó alkatrészeknek. 

A "javítás" után:

A záridők 1 másodperctől indulnak 1/1000-ig. Tapasztalatom alapján nagyon pontosak ma is, de hosszabb pihenő után érdemes kicsit bejáratni a film befűzés előtt. Az 1 és 1/2 sec hajlamos kicsit bebóbiskolni, ez azonban néhány kattintás után újra elmúlik. Az ISO értéket (amihez a fénymérő mutatója igazodik) 6-tól 6400-ig lehet állítani. 

Nagyon tetszik, hogy a korabeli japán ipari szokásainak megfelelően sok apró részen is látható egy kis emlékeztető, hogy mivel is van dolgunk és az hol készült pontosan.

Sokat tanulhatnának ebből a mai nagynevű gyártók, akik néhány %-nyi költségcsökkentés érdekében kiszervezik a gyártást valami távolkeleti rabszolgaüzembe.

Nagyon masszív szerkezet. A váz film és objektív nélkül 710g, csupa fém. Kellemes meglepetés, hogy kereszthornyos (Phillips) csavarokkal van összerakva, így kevésbé kockázatos a szétszerelése, mint a régebbi gépeknek.

A gyári 50-es Rokkor alapobjektív igazi japán termék, finoman jár, éles rajzzal, masszív házzal. A minimum fókusztáv 45cm. A tömege átlagos: 192g (a Helios 44 -311g , a Chinon 50-ese 245g). Természetesen MD bajonettes, így a sok más korábbi vagy későbbi Minolta vagy Minolta klón vázzal kompatibilis.

Az optikai design dupla gauss (6 elem, öt csoportban)

f5.6-nál mindenütt tű éles, de f1.7-nél gyönyörű háttérmosása van. A legszűkebb rekesz f16-os. Készítettem néhány nagy felbontású szkennt, de ezek 10 éve lejárt Forte Supercolor filmre készültek. Ennek ellenére elég jól mutatják a lencse képességeit. 

f1,7

Ezek alább kevésbé jó minőségű hívásból és jóval gyengébb minőségű szkennerrel lettek beolvasva, de legalább friss filmre készültek (Kodak Colorplus)

A fekete fehér képek saját, otthoni hívással és szkenneléssel készültek, így nem feltétlenül reprezentálják egy japán gép minőségét.

Nagyon szeretem használni. Egyszerre adja az "oldschool" fotózás érzését, a japános tökéletességet, és a profi fénymérés miatt sokkal spontánabb, mint a kicsit öregebb távmérőseim (nem kell külön elővennem a telefont). Az egyetlen hátrány, hogy az SLR felépítés miatt, ez egy jóval nagyobb és nehezebb berendezés, mint mondjuk egy FED1 vagy pláne mint egy Smena, de hát nem is abban a "ligában" játszik. 

Tavasszal tesztelni fogom nagy felbontású friss filmmel, kíváncsi vagyok, hogy felbontásban felveszi-e a versenyt egy mai digitális géppel.