Helios kalandok

A Helios 44-es objektív(család) valószínűleg a „keleti blokk” egyik legelterjedtebb objektíve.

A szovjetek egy 1936-ban fejlesztett német gyártmányt -a Carl Zeiss Biotar-t-másolták le a KMZ gyárában. 

Az optikai felépítése nem túl bonyolult: dupla gauss rendszerű. 6 lencse 4 csoportban. 

1958-tól 1988-ig több millió darab készült. Ez volt a legtöbb Zenit gép gyári alapfelszerelése.

Kezdetben készült M39-es csatlakozással is, de a döntő többség M42-es menettel tekeredik fel a megfelelő vázra vagy adapterre.

Állítólag újra elkezdték gyártani, de nem világos, hogy csak a megmaradt régi alkatrész készleteket használják fel vagy tényleg újra beindították a sorozatgyártást. Kicsit megmosolyogtató, hogy az eredeti német lencsét is megpróbálták közösségi finanszírozásban feléleszteni. Alig 1-2 ezer Euróért lehetett jelentkezni, de úgy tűnik a legtöbben elbukták a pénzüket.

A 135-ös filmhez általában 45-50mm-es gyújtótávolságú alapobjektív tartozik. Ennél a konstrukciónál azonban nem tudták megoldani, hogy a szerkezet film felöli vége ne akadjon bele a felcsapódó tükörbe ezért kicsit megnövelték a gyújtótávolságot, ami így 58 mm lett. Portré készítésénél nem hátrány. 

Manapság a Helios nagyon divatos, aminek számos oka van:

• piszok olcsó. 3-5 ezer Ft körül mindig lehet kapni.

• viszonylag jó minőségű masszív darab

• van egy érdekes optikai hibája, ami miatt teljesen nyitott blendével és pont szerű fényforrásokkal igen különleges képeket lehet lőni.

nyitott rekesz+pontszerű fények a háttérben=bokeh 

Ha valaki esetleg nem ismerné az ún. "bokeh" keletkezését, az alábbi képpárral demonstrálom:
Egy feldíszített kocsibeálló este(pontszerű fényforrások), nyitott blendével.

A világításra fókuszálva

...és azonos beállításokkal, de a fényfűzér az életlen tartományban

 A Helios látványos kontúros szélű bokeh gyűrűket rajzol, ráadásul a nagyobb méretű szenzorokon a széleken úgy tűnik, mintha örvénylő mozgásban lennének.

Lehet olvasni néhány nagyon elfogult pozitív véleményt, (pl.: hogy milyen éles a képe), ami nem teljesen alaptalan, de általában túlzás. A Helios 44-eseknek rengeteg hátránya van. Pl. nehéz, mint a sár. Brutál mennyiségű fém és üveg van benne. Előbbiből még réz is, amit nem érzek nagyon indokoltnak, viszont az alumíniumnál háromszor sűrűbb, tehát nehezebb. Mára minden darab belsejébe belekötött a szovjetek által eredetileg kenőanyagnak fejlesztett műtakony, ami egy közepes minőségű csirizhez hasonló viszkozitásúvá válik néhány évtized alatt. Erre szerencsére van megoldás – pár sorral lejjebb részletezem. A tükröződést gátló bevonatok (ha vannak egyáltalán) gyenge minőségűek. Egy átlagos állapotú fényáteresztése 80-82%. A bevonatosok felbontása 40-42 vonal/mm középen és ennek a fele a széleken. A bevonat nélküliek 3-4 vonallal kevesebbet tudnak.

Ami az élességet illeti, ha a korabeli kompakt gépek gagyi beépített lencséivel hasonlítjuk össze, akkor nyilván rommá alázza azokat. Ha viszont a Canon M100-as alapobjektívjéhez mérem (ami egy belépőszintű MILC) ott egyértelmű a lemaradás. Viszont annak 45mm-es gyújtótávnál 6.3-as a fényereje – a Helios 44-esnek pedig 58mm-nél 2.0!! Ez pedig - ezen az árszinten – verhetetlen.

Az is egy fontos szempont, hogyha az ember „hobbifotós”, akkor nem baj ha kicsit tökölni kell a manuál fókusszal, de cserébe nem kell rettegni a százezer forintos lencsék biztonsága miatt (törés, lopás, karc stb.) Személy szerint azt is jónak tartom, hogy viszonylag rövid a minimum fókusz távolsága (55cm). Így lehet apró dolgokat közelről fotózni (nem makró!)   

Egy rövid összehasonlítás néhány általam gyakran használt obival:

Balról-jobbra: Canon, Industar, Chinon, Helios

Gyártmány(tipus)	min. fókusztáv	tömeg	gy.t./max. fényerő
Helios (44M 2/58)	55 cm	311g	58mm/2.0
Chinon (Auto Chinon MC 1:1.4)	45 cm	245g	50mm/1.4
Industar (I 61)	107 cm	127g	52mm/2.8
Canon (EF-M 15-45mm IS STM)	18 cm	128g	15-45mm/3.5-6.3

...mint látható, összességében a Chinon veri ezt a mezőnyt, de az egy magasabb árkategória.

Minimum fókusztáv teszt:

Industar f2.8

Helios f2.0

Chinon f1.4

Canon f3.5

Nekem 3 Helios objektívem van, mindegyik 1-1 Zenit tartozéka volt. 

Miután sikerült vennem M42-EOS adaptert, nekiálltam, hogy a legnyomorultabb állapotút kicsit „felfrissítsem”.

Siralmasan nézett ki. Por mindenütt, és mint a legtöbb korabeli orosz termék eléggé „be volt merevedve”. Ennek az okát már jól ismerem, és a megoldást is. A régi gépzsírt ki kell pucolni mindenhonnan –és új szintetikus kenőanyagokat kell a kritikus helyekre tenni.  

Először hátulról kezdtem megbontani, ami tulajdonképpen felesleges volt, mert innen elsősorban a blende állító gyűrűkhöz és a hozzá tartozó mechanikához lehet hozzáférni, ami nem volt olyan rossz állapotban. Legalábbis egészen addig, amíg szét nem szedtem. Ekkor ugyanis a blende-fokozatokat pozicionáló racsni aprócska golyóbisai elgurultak és köddé váltak. Órákig kerestem, de semmi nyomát nem találtam. Így is működik minden, de a rekesz állító gyűrű túl lazán jár és csak fokozatmentesen lehet állítani. Bánatomban alaposan kitakarítottam és újra zsíroztam ezt a szekciót és elkezdtem az interneten golyó után kutatni. 

A csapágy-szaküzletekben volt is kínálat rendesen, de nem tudtam a pontos méretet és az ilyen 1mm körüli átmérőjű golyókat csak százasával lehet megvenni. Hiába a pár Ft-os ár, ha 3-4 méretből is kellene 100-100 darabot vásárolni. Egy kőbányai üzlet egyik munkatársa nagyon jó fej volt, mert segített valami elfekvő készletből kiválogatni 3-4 különböző méretű golyó-párt.

A golyók rugós fészkei egymással szemben vannak. Fogpiszkálóval és gépzsírral illesztettem a kb. 1,3-1,5mm-es golyót a fészkekhez és megpróbáltam ráhúzni az állítógyűrűt. Ezt kb. 10-20 alkalommal ismételtem meg, de valamelyik golyó mindig elmozdult. Ekkor az jutott eszembe, hogy bár két fészek van, lehet, hogy csak az egyik tartalmazott golyót. Kipróbáltam így összerakni, és néhány nekifutásból sikerült. A takarításnak, kenésnek és az új golyónak hála most úgy jár, mint egy svájci óra. 

Lebontottam a másik irányból is. 

Az optikai blokkot végül nem szedtem szét. Van benne némi finom por, de tapasztalatom szerint ez nem látszik a képeken. Egy szétbontás pedig mindig kockázattal jár (legalábbis, ha én csinálom).

A helikoidot is jól lepucoltam a fókazsírtól, majd kapott egy kis Agip gépzsírt és WD 40-et. Leírhatatlan a különbség. A fókuszgyűrű úgy szalad, mint egy japán gépen.  

Az M100-ra egy Viltrox EF-S - EF-M adapter és egy EF-M42 átalakítógyűrű segítségével került fel.

Ma kaptunk egy kis napsütést, rohantam is az erdőbe csinálni néhány mintafotót.

Ennél a képnél halványan felfedezhető a Helios-ok legnépszerűbb effektje a "csavaros-bokeh"

Összességében ez egy nagyon olcsó, de elfogadható minőségű és nagy fényerejű lencse, amivel némi gyakorlás után különleges képi világot lehet komponálni.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a fent részletezett okok miatt ez lesz az egyik legtöbbet használt manuális objektívem.

Update (2019. december 23.)

Karácsonyi fotózást tartottam a legújabb szerzeményemmel (Voigtländer Brillant).
Az alábbi két fotó egymás után készült ugyanarról a tárgyról, a háttérben ugyanazzal a karácsonyfával, ugyanolyan megvilágítással, de két különböző lencsével. Mindkét kép kicsit meg lett vágva, de a szög és a távolság is szinte megegyezik.

A felső a Helios-szal az alsó a Chinon-nal készült.

Helios F2.0

Chinon F2.0

Nagyon érdekes, hogy a Chinon mennyivel tisztább, élesebb és "szabályosabb" képet ad.
Nyoma sincs a csavarodó bokeh-nak. Jól kivehető, hogy a Chinon-nak ez nem a legnagyobb blendenyílása (láthatóak a háttérben a lamellák által formált hatszögek). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a Helios még bevonat nélküli, de a gyengébb képminőség természetesen és alapvetően az optika minőségét tükrözi.
Ez a különbség egy átlagos japán és szovjet termék között.

Update 2 (2020. január 26.)

Hideg, ködös vasárnap este a városban. Optimális fotós helyzet : )
Ha nem fagytak volna le az ujjaim, még szívesen kísérleteztem volna.