Súlytalan tömegtermék – Smena 8M

Kevés megosztóbb fényképezőgép létezik, mint a Smena (Смена). A legtöbben megvetik, lenézik és kigúnyolják, de azoknak a tábora sem kicsi, akik rajonganak érte. A magyarázat sokrétű.

A kommunista blokkban családok millióinak ez műanyag tégla hozta el a képrögzítés csodáját. Nyilvánvalóan ez is volt a cél. Egyszerű, olcsó, de működő eszköz a népnek, amely minden hivalkodást nélkülöz. Na, ez utóbbi, egyértelműen és maradéktalanul sikerült. A fekete műanyag doboz, minden ergonómiát és esztétikát nélkülöz. Annyira primitív a formája, mintha egy óvodás rajza alapján tervezték volna. Ebből azért műszaki problémák is adódnak. Pl. a jobb felső sarokba szorított kereső parallaxis hibája nagyon erős. Emellett még általában elég ferde is. 

A szovjet fényképezőiparról, már számtalanszor megemlékeztem. Széleskörben elfogadott az a vélemény, hogy a szovjet termékek általában silány minőségűek, de elég gyakran okoznak pozitív csalódást - és nemcsak önmagukhoz képest. Elég csak a szovjet űrkutatás eredményeire gondolnunk. A szovjet fotóipar ilyen szempontból felülreprezentált. Vannak botrányosan rossz gyártmányok, de lényegesen többször szerez nekünk kellemes élményeket, mint mondjuk a járműgyártásuk. (Lehet, hogy ezzel a mondattal elvesztettem az olvasó-közönségem egy jelentős részét?)

A silány minőségnek különböző okai lehetnek. Nem megfelelő alapanyag, trehány kivitelezés (különösen a 80-as évek második felétől), rossz tervezés.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a Smena tudatosan lett "bénának" tervezve. Hiszen, ha valakinek több, jobb vagy szebb kell, akkor vehet Zorkij-t vagy FED-et. Ha a Smena-t precíznek, szépnek és praktikusnak készítették volna el, akkor valószínűleg még többen választották volna, és így sok-millió vásárló pénzét veszítette volna el a szovjet optikai ipar "elit" kategóriája. 

A csernobili katasztrófa évében csak 15 rubelt kellett adni egy Smena 8M-ért. Ez az összeg egy átlagos orosz havi fizetésének kb. a tizede-huszada volt. El lehet képzelni mennyire számított olcsónak kicsit nyugatabbra. Milliószám okádta a leningrádi LOMO gyár a műanyag téglákat. Lehetséges, hogy a legnagyobb darabszámban gyártott fényképezőgép a világon. 1970 és 1990 között több, mint 21 millió darab Smena 8 és 8M készült. Magyarországra is rengeteg került. Érdekes helyzetet szült, hogy rengeteg tanuló kapott jutalmul Smena-t, ha jó volt bizonyítványa, de ezek egy része rögtön a szekrény aljára került. A célcsoportnak már lehet, hogy volt egy jobb és/vagy szebb kamerája, vagy egy könnyebben használható fixfókuszos, aminél nem kellett bíbelődni a beállítással. Ennek köszönhetően százával bukkantak fel pár évtizeddel később zsír új darabok. Így lett nekem is egy szinte "0 kilométeres", karcmentes darabom. Zavarba ejtő kézbe venni egy ilyen olcsó 30 éves eszközt, ami olybá tűnik, mintha most jött volna ki a gyárból. Még a tok is teljesen újszerű.

És miért olyan ellentmondásos? Nézzük át a gép egyes részeit külön-külön.

A "váz"

Nagyrészt műanyag szerkezet néhány lemez betéttel. A korábbi változatokhoz vagy a Pajtáshoz képest kevésbé otromba, de nem nevezném se masszívnak, szépnek meg aztán végképp nem. Film nélkül 264g, ami kb. harmada a Kiev-nek. Erősen orrnehéz, mivel az objektív fém (alumínium) és üveg.  

Az objektív

A Smena érdekes módon egy nagyon régi felépítésű rendszert használ, az 1893-ban szabadalmazott Cooke Triplet-et. 

Ahogy a nevéből is kiderül ez egy 3 tagú lencserendszer ragasztott elemek nélkül. A rekesz a hátsó légrésben van. A gyújtótávolság 40mm, azaz kicsit nagyobb látószögű, mint a szokásos ötvenesek. Nem tudom a pontos okát, de néhányan odavannak ezért a lencséért. Kétség kívül sokkal élesebb, mint a 80-as évek nagylátószögű szappantartói, vagy a korábbi doboz fényképezőgépek, de csúnyán alul teljesít az átlagos szovjet távmérősökkel szemben. Elvileg bevonatos, és tényleg korrektül kezeli a színeket. A rekeszt f4-től f16-ig lehet állítani, ami hétköznapi amatőr célokra távolság és fénymérés nélkül elegendő. Magát a rekeszállítást, az objektív elülső oldalán, a pici belső gyűrűvel lehet elvégezni. A gyűrű egyik oldalán a rekeszértékek skálája látható, a túloldalon pedig fényérzékenység adatokat lehet leolvasni. Ennek úgy túl sok értelme amúgy nincsen, valószínűleg a Szovjetunióban divatos volt valamiféle fordított "Sunny16" személetű saccolós fényérték beállítás. Amúgy nagyon rosszul látható a jelölés, nekem szemüveg nélkül komoly kihívás használni. 

Az élességállítás sokkal felhasználóbarátabb. A vaskos külső gyűrűt kell tekerni távolságsaccolás alapján. A teljesen amatőr felhasználókat piktogramok is segítik. Felülről nézve egy könnyen leolvasható mélységélesség skálát is találunk. 

A zár

A zárszerkezet az objektív és a váz között található. A Lubiteléhez hasonló felhúzókar független a filmtovábbítástól. A legbelső tárcsával 5 fajta záridő közül választhatunk (+ B) 

1/15 ; 1/30 ; 1/60 ; 1/125 ; 1/250

Ezen a szinten, ez bőven elég. Egyszerű háromlamellás központi zár, valószínűleg mindegyik időnél használható vaku, amit szinkronkábellel lehet kapcsolni. Az egyes záridők is kaptak helyes kis piktogramokat - fényes napocskától a sötét felhőig. Ezek valószínűleg akkor mértékadók, ha a rekeszt a megfelelő ASA érzékenységhez állítottuk.

Az exponáló gomb a váz tetején van - kioldókábelt is lehet bele csatlakoztatni.  

A filmtovábbítás

Egy egyszerű fekete műanyag tárcsával lehet a következő kockára lépni. Kb. 6 tekerés után megakad, innen tudhatjuk, hogy már elhagytuk az előző kockát. Egy tipikus "kezdő" hiba, hogy 1 tekerés után azt feltételezzük, hogy már léptettünk - így lehet egy tekercsre, akár száz képet is készíteni, bár ez túl sok örömet nem fog okozni. Ez az idegesítő probléma egyben egy "lehetőség" is.

Mivel a filmtovábbítás független a felhúzástól és az exponálástól - a masina alkalmas duplaexpo készítésére. Ez azt jelenti, hogy egy filmkockára két képet készítünk. Ügyesen komponálva érdekes képeket lehet így készíteni.

Amúgy a gépnek nincs fix orsója, amire feltekeri a filmet, hanem egy kivehető (azaz elhagyható) műanyag orsót kell használni. Mivel ez törvényszerűen elveszik néhány év alatt, így a legtöbben (én is) egy sima filmkazettából kioperált spulnit használnak. 

A képszámláló

A jobb felső sarokban a filmtovábbító

Rendkívül idegesítő szerkezet. Egy kis króm tárcsa pörög körbe a hátoldalon (felül, középen). Időbe tellett, mire rájöttem, hogy egy komplett fordulatot +1 jelzést megy, ha koppanásig tekerem. Nagyon nehezen leolvashatóak a jelzések.

Képminőség

Készítettem néhány fekete-fehér képet is, de ezeket itthon hívtam elő a retro special hívóval és magam szkenneltem, így ez alapján nem érdemes a fényképezőgépről véleményt alkotni.

A színes képek már érdekesebbek. Szűk rekesznél (f8 és felette) egész mutatós rajza van.

Az ilyen geometrikus témánál nagyon zavaró a kereső ferdesége

ez a kép is vízszintes akart lenni, de a Smenával nem lehet célozni

A színekre sincs okom panaszkodni. 

Visszatérve az elején említett ellentmondásos népszerűségre, engem nem kötnek romantikus emlékek a Smena-hoz, de meg tudom érteni azokat akik kedvelik. Az én családomban a FED4 volt az ami másoknál a Smena, a Zenit vagy a Praktika. 

Annak idején a Lubitelre írtam, hogy az a legnagyobb előnye, hogy nem kell félteni. Egy átlagos Smena kb. a felébe kerül egy átlagos tekercs kisfilmnek (ez azért elég bizarr) és lássuk be - végülis lehet vele fotózni. Szóval ha valaki pocsolya részegen akar "analógozni", akkor ez a tökéletes választás!