Gyerekjáték - Certo SL110

 

A 80-as évek elején 6-7 éves lehettem, amikor az első fényképezőgépemet kaptam a szüleimtől. Talán felelőtlen luxus kiadásnak tűnhet -a korabeli viszonyok mellett- egy kisgyereknek ilyen eszközt vásárolni, de a Certo SL110 nagyon olcsó volt. Egy 1979-es árlista alapján kerek 200 Ft-ba került, ugyanekkor egy Zenit E 1500,- Ft, egy Yashica Electro 35 6000,- Ft volt, utóbbi kb. egy havi átlagkeresetnek felelt meg (akkor még nem találták fel az idegesítő 9-re végződő árakat).  

Vicces módon most 2020-ban a használt cikk piacon hasonlóak az arányok, csak nominálisan kb. duplájára-triplájára nőttek az egységárak.

A Certo SL110-et az NDK-ban Drezdában gyártották 1974-től valószínűleg 1980-ig. Kb. 1.000.000 darab készült belőle. Nem az a kimondott ritkaság. Több helyen olvastam, hogy ez egy Kodak Instamatic utánzat, de ezt nem érzem megalapozottnak. Szerintem ez egy ötletes KGST fejlesztés gyerekeknek.

Elképesztően pici. A magassága kb. 6 cm, a szélessége kevesebb mint 10. Film nélkül a súlya mindössze 151 g (a Pajtás 390!!)

Hátul egy Zenit. Az objektív külön dupla olyan nehéz, mint az SL110

A kezelőfelület úgy van kialakítva, hogy még olvasni sem kell tudni a használatához.

Az objektívgyűrűk felső oldalán egyértelmű és egyszerű rajzok (piktogramok) segítik az akár 5-7 éves felhasználót. Alul pedig a számokat is megtaláljuk, ha nagyon felnőttnek érezzük magunkat. A távolságbeállítás (külső gyűrű) egy emberi felsőtest vázlatos ábrázolásától (1,5m) a fenyőfás hegyoldalig (végtelen) lehetséges.

A rekesz és a zársebesség beállítás (belső gyűrű) össze van kapcsolva.

„esőfelhő” – f8 és 1/30 s

„felhő” - f11 és 1/30 s

„napocska a felhő mögött” – f16 és 1/30 s

„napocska”        - f11 és 1/125 s

„nagyon sugárzó napocska” -  f16 és 1/125 s

Az értékek 50 vagy 100 ASA-s filmek esetében megfelelőek.

Az én egykori saját gépem sajnos már elkallódott, de az egyik nosztalgia rohamom alkalmával eldöntöttem, hogy szerzek egyet. Rendszeresen felbukkannak különböző állapotú példányok a hazai használt cikk hirdető oldalakon, és az ebay-en is. Az árak nagyon széles skálán mozognak az „ingyenelvihető”-től kb. 5000 Ft-ig. Nem akartam sokat költeni egy szentimentális botlásra így egy 500 Ft-os széthullott darabot választottam. Szokás szerint alaposan meg kellett tisztítani.

Szerencsére egyszerű szerkezet, könnyű szétszedni, de vigyázni kell, mert szinte mindene műanyag (könnyen törik). Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az objektív külső záró/takaró gyűrűje hiányzott. Ezért miután alaposan kitakarítottam és kalibráltam, kénytelen voltam -elég igénytelen módon- epoxival rögzíteni.

Bár 35mm-es filmmel működik, nem lehet a normál -mai is kapható- (kis)filmtekercset belehelyezni. Úgynevezett SL kazettát kell (kellene) használni. Ez egy primitív filmtartó műanyag tok, amiből nem lóg ki az orsó tengelye, mint 135-ös filmből. Megpróbáltam szerezni egy ilyen kazettát, de nagyon ritka. A legegyszerűbb mód az lenne, hogy vesz az ember egy olyan olcsó SL rendszerű gépet, amiből nem hiányzik. Kicsit hasonló a probléma mint a 620-as filmnél. Ki is néztem egy Smena SL-t, de végül meggondoltam magam. Ebben az is szerepet játszott, hogy tulajdonképpen mindenféle tok nélkül is bele lehet rakni a filmet. Ehhez szükség van egy sötétkamrára vagy egy töltőzsákra. 

A töltőzsákba berakjuk a gépet, egy normál 135-ös filmet (ISO 100) és egy ollót. A sötétben kihúzunk a filmből kb. 40-45 cm-t és levágjuk. kinyitjuk a gép hátulját és a jobb oldalra berakjuk az összetekert filmet. Óvatosan áthúzunk a bal oldalra annyit, hogy be tudjon „kunkorodni” a helyére és ráfeküdjön a felső fogaskerékre, amit a felhúzó tárcsa mozgat. Vigyázzunk, hogy a film megfelelő (belső) oldala kerüljön a lencse felé. Ne felejtsük el még a sötétben visszacsukni az ajtót. Én biztosra akartam menni, úgyhogy fekete szigetelőszalaggal lefedtem a kockázatos illesztéseket. 24x24 mm-es négyzet formátumú képeket készít. Eredetileg 12 darabot. Az előbb vázolt módszer esetén a behelyezett filmszalag hosszától függően pár kockával többet vagy kevesebbet is készíthetünk.

Amikor először eltekertem a felhúzó és egyben filmtovábbító gombot, és meghallottam a jellegzetes kattogó hangot – olyan érzésem volt, mintha hirtelen visszarepültem volna az időben 40 évet.

Később a 10 éves fiam kezébe adtam. Kíváncsi voltam mennyit magyarázatot igényel a használata. Hát nem sokat. Zseniálisan egyszerű, mégis sokoldalúbb, mint egy dobozkamera.

Egyes vélemények szerint „meglepően éles” képeket lehet vele csinálni. Hát mi inkább csak azért lepődtünk meg, hogy működött és tudtunk felismerhető képeket csinálni.

Sajnos csak Ilford 400-as film volt itthon, így kicsit trükközni kellett a beállításokkal.

Hosszú kutatás után sikerült egyetlen gyerekkoromban készült képet megtalálnom. 

A tengerimalacból és a méretéből ítélve 88-ban készülhetett a fotó, lámpafénynél. 

Mindent összevetve 500 Ft-ért és némi szórakoztató munkáért cserébe kaptam egy rövid időutazást.