Kodak Junior 620 újra szolgálatban
Januárban írtam az öreg Kodak fényképezőgépről, amit valószínűleg a feleségem nagypapája használt utoljára (ki tudja hány évtizeddel ezelőtt).
Végre eljött az igazság pillanata! Kiderül, hogy volt-e értelme napokig szerelni, takarítani, festegetni?
De mielőtt -sok évtized után- az első tekercs rollfilmet belehelyezzük, még hátra van egy fontos "mutatvány".
Ez egy 620-as filmmel működő gép, amely formátum már 1995 óta nincs gyártásban. Meg kell oldani, hogy a normál 120-as filmet használhassam, ami amúgy immár 119 éve folyamatosan kapható.
A 620-as filmet a Kodak 1932-ben vezette be. Maga a filmszalag azonos a 120-sal, a szigetelő papír is, kizárólag az orsó mérete különbözteti meg a normál rollfim-tól.
A hatos számjegy az elején arra utal, hogy eredetileg 6 felvételt (gondolom 6x9-ben) lehetett a kisebb tekercsre exponálni. Személyes véleményem szerint az egésznek projektnek csak az volt a célja, hogy a Kodak még jobban a saját szabadalmai alá gyűrje a fotós világot és maximalizálja a piaci részesedését. A bevezetés után egy ideig a Kodak szinte kizárólag a 620-as rollfilmmel kompatibilis kamerákat gyártott (ez is egy ilyen).
A stratégia nem vált be. A formátum 1966-ra megbukott, de még további három évtizedet kellett várni, hogy a gyártása végleg leálljon és a 120-as film a középformátum vitathatatlan örökös bajnoka legyen. Ám mint ennek a posztnak példája is mutatja, a 620-as szelleme továbbra is kísért.
Az aktuális 120-as műanyag orsó általában 25 mm átmérőjű, a 620-as 22 vagy 23 mm. A "dedikált" 620-as gépekbe egyszerűen nem fér bele a 25 mm-es spulni.
A legtisztább, leggyorsabb megoldást választottam. Egy körömcsipesszel "körbecsípkedtem" a tárcsa peremét.
A filmtovábbítás akadozik egy kicsit, mert az új orsón kialakított rés más formájú és nagyobb, mint a 620-on, de egy kis türelemmel és erőltetéssel azért át lehet lendülni ezen az akadályon is. Természetesen az a legjobb, ha a "húzó-orsó" egy eredeti 620-as.
Tanultam a korábbi hibákból és próbáltam stabilan tartani a gépet vagy állványra rakni.
Láss csodát - a minimum 80 éves fényképezőgép működik!
Az egyik tanulság, hogy az ilyen felépítésű gépekkel távmérő hiányában csak akkor érdemes fotózni, ha elég fény van a szűk rekeszhez. A közeli tárgytávolságnál valószínűleg el fogjuk rontani a távolság és ezáltal a fókusz beállítását. Majd írok erről egyszer egy külön posztot, de röviden itt is megemlíteném, hogy középformátumnál a mélységélesség sokkal "szűkebb", mint a kisfilmnél.
A víztornyos képnél életemben először f32-es rekeszt használtam. Így jól éles lett a kép a torony közepén és a tetején is, sőt a felhők sincsenek "elmosva", de botrányos a sötétedés a sarkokon.
A keresők is nagyon pontatlanok, a keretkereső és a brillant is. Egyik képet se sikerült tökéletesen pozicionálni.
Ezzel szemben a zár tökéletes. Az önfelhúzó szerkezet nagyon zavaró, de kioldózsinórral segíthetünk magunknak kritikus helyzetben.
A lencsékre se panaszkodhatok. Ha pedig figyelembe veszem a gép életkorát és a pár hónappal ezelőtti állapotát, akkor inkább dicsekedni volna kedvem.
Ki is emelnék egy részletet a víztornyos képről:
Érdekes, hogy valahogy nem látom a technológiai szakadék jeleit a két nagyítás között.
A fotókat magam hívtam elő, teljesen amatőr eszközökkel és módszerrel (Fomadon LQN). A szkennelés egy kb. 10-12 éves Canon 8800F-el történt. Szkennelés közben észrevettem, hogy a negatívokon sokkal több információ van, mint amit le tudok menteni. Például a vasútállomás képénél választanom kellett, hogy az ég tónusait tartom meg, vagy az épület árnyékos részeit akarom látni. Egyfajta HDR problémával szembesültem. Valószínűleg egy ügyesebb tizenéves pik-pak megoldaná Lightroom-ban, de én sajnos azon a pályán vakon vagyok.
Végre eljött az igazság pillanata! Kiderül, hogy volt-e értelme napokig szerelni, takarítani, festegetni?
De mielőtt -sok évtized után- az első tekercs rollfilmet belehelyezzük, még hátra van egy fontos "mutatvány".
Ez egy 620-as filmmel működő gép, amely formátum már 1995 óta nincs gyártásban. Meg kell oldani, hogy a normál 120-as filmet használhassam, ami amúgy immár 119 éve folyamatosan kapható.
A 620-as filmet a Kodak 1932-ben vezette be. Maga a filmszalag azonos a 120-sal, a szigetelő papír is, kizárólag az orsó mérete különbözteti meg a normál rollfim-tól.
 |
| Balra 620 fa orsó, középen 620-as fém orsó, jobbra új Foma 120-as rollfilm |
A hatos számjegy az elején arra utal, hogy eredetileg 6 felvételt (gondolom 6x9-ben) lehetett a kisebb tekercsre exponálni. Személyes véleményem szerint az egésznek projektnek csak az volt a célja, hogy a Kodak még jobban a saját szabadalmai alá gyűrje a fotós világot és maximalizálja a piaci részesedését. A bevezetés után egy ideig a Kodak szinte kizárólag a 620-as rollfilmmel kompatibilis kamerákat gyártott (ez is egy ilyen).
A stratégia nem vált be. A formátum 1966-ra megbukott, de még további három évtizedet kellett várni, hogy a gyártása végleg leálljon és a 120-as film a középformátum vitathatatlan örökös bajnoka legyen. Ám mint ennek a posztnak példája is mutatja, a 620-as szelleme továbbra is kísért.
Az aktuális 120-as műanyag orsó általában 25 mm átmérőjű, a 620-as 22 vagy 23 mm. A "dedikált" 620-as gépekbe egyszerűen nem fér bele a 25 mm-es spulni.
A legtisztább, leggyorsabb megoldást választottam. Egy körömcsipesszel "körbecsípkedtem" a tárcsa peremét.
A filmtovábbítás akadozik egy kicsit, mert az új orsón kialakított rés más formájú és nagyobb, mint a 620-on, de egy kis türelemmel és erőltetéssel azért át lehet lendülni ezen az akadályon is. Természetesen az a legjobb, ha a "húzó-orsó" egy eredeti 620-as.
 |
| Ebből a helyzetből háromszor szedtem ki a tekercset, mert mindig megszorult |
 |
| végre benn a film és lehet tekerni, jöhet az első fotó |
 |
| "EXPOSED" - ellőttük az utolsó kockát is, mehet a "laborba" |
Tanultam a korábbi hibákból és próbáltam stabilan tartani a gépet vagy állványra rakni.
Láss csodát - a minimum 80 éves fényképezőgép működik!
 |
| Az élesség nem tökéletes |
Az egyik tanulság, hogy az ilyen felépítésű gépekkel távmérő hiányában csak akkor érdemes fotózni, ha elég fény van a szűk rekeszhez. A közeli tárgytávolságnál valószínűleg el fogjuk rontani a távolság és ezáltal a fókusz beállítását. Majd írok erről egyszer egy külön posztot, de röviden itt is megemlíteném, hogy középformátumnál a mélységélesség sokkal "szűkebb", mint a kisfilmnél.
Ezzel szemben a zár tökéletes. Az önfelhúzó szerkezet nagyon zavaró, de kioldózsinórral segíthetünk magunknak kritikus helyzetben.
A lencsékre se panaszkodhatok. Ha pedig figyelembe veszem a gép életkorát és a pár hónappal ezelőtti állapotát, akkor inkább dicsekedni volna kedvem.
Ki is emelnék egy részletet a víztornyos képről:
 |
| Ez a Kodakkal készült kép egy darabja |
 |
| Ez pedig egy 85 évvel fiatalabb Iphone 7-essel készült fotóból lett kivágva |
A fotókat magam hívtam elő, teljesen amatőr eszközökkel és módszerrel (Fomadon LQN). A szkennelés egy kb. 10-12 éves Canon 8800F-el történt. Szkennelés közben észrevettem, hogy a negatívokon sokkal több információ van, mint amit le tudok menteni. Például a vasútállomás képénél választanom kellett, hogy az ég tónusait tartom meg, vagy az épület árnyékos részeit akarom látni. Egyfajta HDR problémával szembesültem. Valószínűleg egy ügyesebb tizenéves pik-pak megoldaná Lightroom-ban, de én sajnos azon a pályán vakon vagyok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése