Kodak Junior 620

Nagy megtiszteltetés ért a közelmúltban. Anyósom rám bízta az apukájától örökölt fényképezőgépét. 

Gondolom észrevette enyhén beteges vonzódásomat a muzeális fotómasinák iránt.

Működőképesen és a korának megfelelő állapotban vettem át, de az idő vasfoga már megcsócsálta több helyen.

ez a kép a "kezelés" után készült

Úgy gondoltam, ha már a gondjaimra lett bízva, megpróbálom kicsit helyreállítani, amit lehet.

Első lépésként elszakítottam a váz oldalán található szíjat. Óriási szerencsém volt, mert ez bekövetkezhetett volna valahol fotózás közben is, mondjuk egy kövezett járda felett. Szerencsére el tudtam kapni zuhanás közben. A bőr annyira el volt öregedve, hogy egy papír-zsebkendő szakítószilárdságával sem rendelkezett. Ennek a helyreállítása még hátra van.

Mielőtt kivesézném a kozmetikai beavatkozás felújítás részleteit, pár mondat a típusról.

Stuttgartban készült valamikor 1933 és 1939 között. Összecsukható (harmonikás) középformátumú kamera. 6x9 cm-es képeket készít 620-as rollfilmre. Ami sajnos nem azonos a 120-as rollfilmmel. Az orsó rövidebb (63 mm) és a két szélső tárcsa átmérője is kisebb (23 mm)

Szerencsére egy eredeti fém orsó még benne maradt a vázban, majd ennek a mintájára meg kell faragnom egy 120-as splunit, hogy használni lehessen.

Gauthier márkájú 2 lamellás központi zárszerkezettel van ellátva, amely 1/25, 1/50, 1/100 másodperces, valamint „B” és „T” típusú nyitás/zárást tesz lehetővé. Utóbbi a fiatalabb generációnak ismeretlen lehet. Ennél a beállításnál az első gombnyomásra nyitnak, a másodikra pedig záródnak a lamellák. Nagyon praktikus karbantartásnál, tisztításnál.

balra fent az exponáló gomb, jobbra fent a brillant kereső

A zár önfelhúzó, de van távkioldó csatlakozás. Hasonlóan az öreg Voigtländer Brillanthoz.

Van egy számomra használhatatlan brillant keresője, és egy kihajtható sportkeresője. Mindkettő erősen korrodált és szennyezett állapotban volt.

a brillant keresőn nem lehetett átlátni a szennyeződéstől

a sport (keret) keresőt zabálja a rozsda

Távmérő és fénymérő természetesen nincs. Minimum fókusztávolság egyes források szerint 2,5m, de a fókuszgyűrűn található egy másfél méteres jelölés is és az ütköző jóval hátrébb található. El tudom képzelni, hogy már 1 méteren is tud éles képet alkotni.

Állvány csatlakozóból (3/8”) kettő is van. Egy a vázon, egy pedig az elülső ajtón - amivel álló képet tudunk komponálni.

Először az objektívet szedtem szét. Ezeknek a régi gépeknek nagyon „szerelőbarát” felépítésük van.

A lencserendszer 3 tagú. A hátsóhoz csukott harmonika mellett nagyon kényelmesen hozzá lehet férni és ki lehet hajtani.   

A frontlencsét maga a fókuszáló helikoid menet tartja helyén, amely ütközővel van határolva, így nem tud véletlenül lecsavarodni és a fakezű felhasználó sem tudja túlságosan ráhúzni. Az ütköző a távolság jelölések között van (értelemszerűen a „végtelen” után) és a „névtáblával” együtt levehető.

A középső lencsét nem kell kivenni úgy is meg lehet tisztítani. Ki kell nyitni a blendét a legnagyobbra, a zárat pedig a T állásban egyszer megnyomva elölről és hátulról is megtörölhető. Az üvegek közel 90 éves koruk ellenére inkább csak porosak voltak. Egy kevés ragacsos (talán kenőzsír) matériát is találtam, de alkohollal és desztillált vízzel (vagy ezek keverékével) könnyű volt eltávolítani. A menetes részek a szokásos WD40-es törlést kapták, majd új szintetikus zsírt, de mindenből kevesebbet és óvatosabban, hiszen ez nem egy ruszki bunkósbot, hanem finom germán műszer. Ráadásul az üvegek között ott a központi zár, ami jelenleg gyönyörűen működik – így csak levegővel fújtam meg kicsit, hátha hullott oda némi por.

Mikor újra összeraktam az objektívet, felmerült bennem, hogy vajon jó helyen van-e az elülső mozgó lencse. Ez egyetlen majdnem teljes fordulattal végzi az élességállítást kb. 1 métertől a végtelenig. Azaz, ha eggyel tovább tekerném vagy eggyel korábban rakom fel az ütközőt soha nem fogok éles képet csinálni. Valahogy ellenőrizni kellene a film síkjában a képalkotást. Erre 3M magic tape ragasztószalagot (vagy ahhoz hasonlót) lehet használni. Tulajdonképpen egy mattüveg keresőt készítettem. Arra nagyon kell vigyázni, hogy a szalagot a filmet is kisimító görgőkre kell kifeszíteni. Egyetlen milliméter eltérés (pl. a harmonika belső lemez keretére helyezve) akár méteres fókusztávolság hibát mutat.

Az objektív megfordítja a képet

A lemez váz több helyen erősen korrodált állapotban volt. 600-as papírral, csavarhúzóval, ecsettel, késsel csiszoltam, bontottam a rozsdát és a leváló festékrétegeket – az aktuális türelmi állapotomtól, és a korrózió súlyosságától függően. A szilárd „törmeléket” körtepumpával, porszívóval, ecsettel és mikrószálas törlőkendővel lehet eltávolítani. Az érzékeny részeket csiszolás előtt maszkolni kell.

Miután látható rozsdától mentes tiszta acél felületekhez jutottam, ezeket vékony ecsettel foszforsav oldattal kentem be. A foszforsav a vasoxiddal keveredve vas-foszfát réteget hoz létre, ami felismerhető a kékesfekete színéről. Ez passziválja a felületet, megakadályozza korrózió kiújulását és kiváló „alap” a festék alá.

először el kell távolítani a felpúposodott festéket, csiszolás, rozsdamaró és végül az új festék

Többen javasolták, hogy festékszóróval kellene újra festeni vázat. Sajnos ez számomra több okból is megvalósíthatatlan. Sem felszerelésem, sem tudásom nincs hozzá, és nem is tudom megfelelően szétszedni, előkészíteni az egyes elemeket. A lakkfilcet választottam. A fekete részekhez a viszonylag olcsó japán Snowman-t használtam, a krómozott csíkokhoz, pedig a német Molotow markert (igen német, és k. drága). Egy fontos tanulság: az ember azt gondolná, hogy a lakkfilcek leheletvékony festékrétege azonnal megszárad, de a valóságban a végleges keménységet csak kb. 20-30 óra múlva éri el. Ez alatt az idő alatt nem érdemes megérinteni sem.
Íme egy pár előtte-utána fotó

jobbra fent az egyik állványcsatlakozó menet 

felül a becsukott "sportkereső", jobb oldalon a szíj amit elszakítottam

...itt pedig nyitott állapotban

Sajnos a Molotow gyönyörű króm színe csak a vitrinben marad meg. Használat (pl. fogdosás) hatására pár nap alatt bemattul. Az igazi króm egy kemény fém, ez pedig csak egy akril festék. De még ezzel a kályhaezüst megjelenéssel is jobb benyomást kelt, mint a rozsdásan.

A bőrözéssel (vagy ki tudja mivel van bevonva?) csak annyit tudtam tenni, hogy a foszló részeket gázlánggal kicsit megpörköltem így nem bomlanak tovább. A harmonika kihuzatot cipőkrémmel és méhviasszal kezeltem.

Ez az egész beavatkozás természetesen nem olyan, mintha egy profi szakember felújította volna, de pár évre biztosan megállítja a további állagromlást és kulturált használatot tesz lehetővé.
Jöhet a szép idő, a kamera üzemkész. Nagyon várom az első próbát. Ha elkészülnek a tesztfotók, újabb poszt lesz belőlük.

Update (2020.05.03.)

Beüzemeltem. Az első tekercs befűzéséről és az eredményekről itt olvashatsz: link