Voigtländer Vitoret rapid D - érthetetlen konfiguráció

 A Voigtländer-nél a Vitoret a "belépő szintű" gépek típusneve. A 60-as évektől jelentek meg ezek az egyszerű konstrukciók, amelyek olcsóságukkal az átlagembereket célozták. Általában kisfilmes kamerákról van szó, de még szeptemberben írtam egy "pocket" változatról is, amely az egyik utolsó -még éppen vállalható- Voigtländer volt a Cosina korszak előtt. Személy szerint én nem kedvelem ezeket a típusokat. Igénytelenek, túlságosan leegyszerűsítettek, és ismereteim szerint az összes kisfilmeset a Prontor ócska önfelhúzó zárjával szerelték. Ez egy olyan szerkezet, amelyben az exponáló gomb lenyomása egyben a zár felhúzása is. A II. Világháború előtt elterjedt megoldás volt olcsó gépeken (pl. doboz fényképezőgépeken), de a hatvanas években ez már a "ciki" kategória. Még a legolcsóbb szovjet Smena-k is jobb zárat használtak. A gomb lenyomásakor kifejtett erő, megzavarja a koncentrációt és pont az exponálás pillanatában szabadul fel a mutatóujjunkról, ami gyakran bemozdulást okoz.

 Vállalhatatlan műszaki megoldás egy olyan nagynevű gyártótól, mint a Voigtländer. 

Sajnos a termékfejlesztésbe a pénzügyi menedzserek is mindig belepofáznak, és ennek általában az a vége, hogy gagyi készülék születnek azoknak, akik csak a márkanevek és a logók alapján hoznak vásárlási döntéseket. Írtam már többször ezekről a szomorú folyamatokról.

Az olcsósítás - főleg, ha a kapcsolódó iparágak is beszállnak- gyakran vezet új "platformokhoz". Az AGFA 1964-ben vezette be a "Rapid" rendszert, amivel a 135-ös filmet a szó szoros és átvitt értelmében is "újra-csomagolta". A Rapid film ugyanolyan méretű szalagot használt, mint a 135-ös, de a kazettájából hiányzik az orsó. Részletesen írtam erről - és az ezzel gyakorlatilag azonos NDK "SL" rendszerről - a Beirette SL 400-ról szóló posztban. Elvileg bele lehet magyarázni, hogy ez egy "fejlesztés", de a Rapid csak olcsó gépekbe került. Az egyik ilyen "előre lépés" az volt, hogy a film az exponálás után egy másik fényzáró kazettába tekeredik, így egy véletlen felnyitás esetén csak egyetlen kocka kap fényt (a Beirette esetében talán még az sem, mert a filmfeszítő takarja). Ez a "feature" is egyértelműen jelzi, hogy az AGFA azért kezdett bele a projektbe, hogy legyen valami válasza a Kodak 1 évvel korábban bevezetett 126-os formátumára. A 126-os egy teljesen kompakt kazetta, ami még a Rapid-nál is biztonságosabb volt (hülyebiztos). A német válasz nem sikerült versenyképesre. A Rapid szinte nyom nélkül eltűnt 20 év alatt, ezzel szemben a 126-os 2008-ig húzta. 

A Voigtländer nem bírt ellenállni a kísértésnek és beszállt a Rapid termékcsoportba, de volt annyi eszük, hogy mindössze egy fényképezőgépet fejlesztettek a rövid életű formátumhoz.

1964-ben jelent meg a Vitoret Rapid D, amit 155 Márkáért lehetett megvásárolni. Ezekben az években a külsőleg hasonló Vitomatic árak 300 és 450 DM között mozogtak, tehát a Vitoret Rapid szinte olcsó volt. Nem véletlenül. A formás kompakt gép üresen mindössze 357g tömegű (egy átlag Vitomatic több, mint 700). Sok a műanyag, de a fém részek is vékonyabbak a szokásosnál. Bár olcsó tömegterméknek indult, mindössze 33000 darabot gyártottak, tehát akár ritkaságnak is lehet mondani.

egyszerű szerkezet, könnyű szétszedni...

...tisztítani...

...és összerakni

A címben "érthetetlen konfigurációnak" neveztem, amit az alább - az egyes részek részletesebb bemutatása során - fogok indokolni.

Kezdem mindjárt a leggyengébb láncszemmel:

A zár: a gyűlölt "önfelhúzó" Prontor 300. A nevében is benne van, hogy a leggyorsabb záridő 1/300 sec. Ezen kívül, még 3 további idő (1/125, 60, 30) és "B" választható. Amúgy a kategóriájához képes a két gyors idő egész jól használható, a többi vállalhatatlan. Csak csukott ajtóval működik és a filmtovábbítással is össze van kapcsolva. A vakuszinkron minden záridővel működik.

A filmtovábbítás: A Rapid rendszer jellegéből adódóan a filmet nem tekerjük, hanem toljuk, az egyik kazettából a másikba. A Smena-hoz hasonló fogas tárcsát kell a hüvelykujjal pörgetni akadásig. 

A filmszámláló jól használható

Az objektív: a Color-Lanthar egyszerű triplet (sok ilyenről írtam már korábban: Reomar, Meritar) Ami különleges benne, hogy ez az egyetlen 40mm-es. Ez kb. 55° látószöget jelent (ugyanolyan, mint a Smena). A fényereje f 2.8. Teljesen értelmetlen! Távmérő nincs a gépen, így teljesen nyitott rekesznél mérőszalag kell az éles képhez. Ugyanaz a megmagyarázhatatlan kombináció, mint a Kodak Retina S2 esetében.

A kereső: az egyik legjobb, amit valaha láttam. Világos, tiszta 1:1 arányú képet ad. A pontos képkivágást egy fényes keret mutatja, amely a távolságállító gyűrű mozgatása közben mozogva kompenzálja a parallaxist. Döbbenetes! A jóval drágább, csúcsminőségű -általában távmérős- Vitomatic sorozat egyik tagja se kapott parallaxis kompenzáló keresőt. 

Távmérő ugyan nincs, de a kereső kép alsó részén piktogramok mutatják, hogy kb. milyen távolság zónát állítottunk be. 

egy arc                     - 1,3m

három álló alak        - 3m

hegycsúcs és fa        - 10m

Fénymérő: egy a kornak megfelelő szelénes fénymérő van az előlapon, az értékeket a gép tetején elhelyezett csinos tárcsán lehetne leolvasni, de már teljesen halott.

Mintaképek:

A Rapid vagy SL kazetták töltése mindig kockázatos, ezért a legolcsóbb FF filmet használtam és a legolcsóbb vegyszerekkel hívtam elő. A szkenner se világbajnok (Cannon 8800 F). Tehát többet is ki lehetett volna hozni a gépből, de most úgy érzem, hogy nem fogok vele többet fotózni. 

Az utolsó képen jól látszik a hülye zár okozta bemozdulás.

Verdikt:

+ Könnyű, kompakt, cuki gép kiváló lencsével.

+ Komoly fényerő és szuper kereső, de...

- hiányzik a távmérő.

- Körülményes filmtöltés.

- Egy hitvány zár, ami teljesen tönkreteszi a használat élményét.

A ritkasága és a márkája miatt megtartom, de nem fogom többet használni.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél még ilyeneket olvasni, akkor a "Buy Me a Coffee" segítségével tudsz támogatni. (katt a sárga gombra!)

Köszönöm!