EXA - egy legenda kistesója

Májusban rendkívüli megtiszteltetés ért. Egy ismeretlen rám bízta az apukájától örökölt fényképezőgépét. Bár egy tömegtermékről van szó, ez egy számomra igen fontos típus és nagyon örültem neki.   

Régóta akartam már vásárolni egy ilyen fényképezőgépet, mert kamasz koromban sok kedves pillanatot örökítettem meg ezzel a típussal. A 80-as éves évek végén és a 90-esek elején az akkori barátnőm nagypapájának volt egy kicsit leharcolt Exa-ja, amit valahogy kölcsön kaptunk. Ez ugyanaz az időszak volt, amikor viszonylag olcsón lehetett venni alig lejárt Forte 50-es FF filmet.

Fiatalságunk jellegzetes pillanatait és környezetét örökítettük meg ezzel az egyszerű géppel. Bár ez már több, mint 30 éve történt - nagyon bevésődtek az EXA tulajdonságai az emlékeimbe.

Egy velencei kirakat üvegében tükröződve. Nyakamban az EXA

Nagyon szép formájú szimmetrikus váz, mindössze 4 fajta (nem túl gyors) záridő. Nehezen kezelhető kereső, cserélhető, bajonettes objektív. Az NDK-ban készült, mégis "nyugatiasan" elegáns. Az 50-es években született, de a formája a 30-as éveket idézi. Sokáig nem értettem ezeket az ellentmondásokat. Majd az internet megszületése után lehetőségem lett felderíteni a háttér-történetet.     

Az Exa típusról nem lehet úgy írni, hogy ne említsük meg az Exakta típust. 

Az Exakta az Ihagee nevű drezdai gyártó forradalmi fejlesztése volt. Ezt az "al-márkanevet" sok mindenre ráírták az elmúlt 100 évben, de ezek közül a leghíresebb -a világ első kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépe- a "Kine-Exakta" volt. Egy évvel a távmérős Leica megjelenése után már létezett SLR Exakta, de az még a 127-es rollfilm-el működött. 1936-ban jelent meg a "mozifilmes" (azaz 135-ös) változat. Ez a gép mindent tudott, amit egy korabeli Leica, de egyben a tükörreflexes felépítés előnyeivel is rendelkezett. 

Sokat elárul az Exakta presztizséről, hogy 1940-ben a Hatschek és Farkas jóval drágábban kínálta, mint a Voigtlander Bessa RF-et, de azért 12%-kal olcsóbb volt, mint a Leica IIIb. Ennek a nemes rivalizálásnak véget vetett a háború. Mivel a Contax-hoz hasonlóan az Ihagee is a szovjet megszállási zónába esett, többé esélyük sem volt versenyezni a wetzlari sztárral. Ezzel együtt a keleti blokkban az Exakta kamerák egyértelműen a prémium kategóriát képviselték. Sajnos ez az árcédulán is meglátszódott, ami az értékesített darabszámokat is korlátozta. 

Jellegzetes szocialista húzással a drezdai cég "fejlesztett" egy butított "kistesót" - ez lett az Exa.

Az Exa megörökölte az Exakta csodálatos formáját, kidolgozását, a keresőt, kompatibilis az objektív csatlakozás, de funkcionalitásban nagyon egyszerű lett.

A legfeltűnőbb különbség talán a zárszerkezetekben tapasztalható. Az Exakta már a 30-as években 1/1000-es záridőt biztosított, amivel megalázta az összes korabeli központi záras modellt. Ezzel  szemben az Exa leggyorsabb ideje 1/150 másodperc és még ez is híresen pontatlan. Ennek oka a jóval primitívebb szerkezet, de erről majd később.

Az első generációs -formás- Exa-ból kb. 266 ezer darab készült 1951 és 1962 között. 

Exa néven egészen a 80-as évek második feléig készültek fényképezőgépek, de ezek már tipikus "NDK" termékek voltak és a formaviláguk már nem viselte a háború előtti eleganciát. 

A tavasszal hozzám került konkrét darab a sorozatszám alapján 1956-ban vagy 57-ben készült. 

kinyitott hátfallal

alulról

Szinte azonos azzal, amit 32 éve használtam. Ez azért durva, mert ez már akkor is nagyon öregnek számított. Viszont csóró gyerekek voltunk erős alkotási vággyal, ezért örültünk, hogy ezzel is játszhatunk. 

kb. 30 éves fotók Budapestről

"házilag hívtuk, nagyítottuk"

Utáltam apám FED 4-sét, a félrevezető fénymérővel és a brutál parallaxis hibával. A legdühítőbb persze az volt, amikor fent felejtettem a lencsevédő kupakot és így csak annak belsejét fotóztam. Ezt a hibát pl. az Exa-val nem lehet elkövetni. 

A kereső

Az Exa megörökölte az Exakta szenzációs újítását: a tüköraknás keresőt, amely a felvételi lencsén keresztül nézi a világot. Tehát amit a keresőben látok, az kerül majd a negatívra. Óriási fejlődés az Albada vagy Newton keresőkhöz képest. Mivel ez egy igazi "őskonstrukció" itt még a blende értékek is érzékelhetők. Azaz, ha szűkítjük a rekeszt, sötétedik a látott kép*. Érdemes az élességállítást mindig a legnagyobb fényerővel elvégezni, és utána beállítani a fényviszonyoknak megfelelő zársebességet és blendét.

A tüköraknához kétféle "felsőrész" létezett, amelyek utólag is könnyen kicserélhetők. Az elterjedtebb -talán gyárilag ez volt az alapfelszerelés - pont olyan, mint egy kisméretű TLR. Tehát egy szimpla mattüveges, felső betekintésű kereső összecsukható árnyékolókkal, tetővel és nagyítóval.

a kiemelt mattüveg alja

 

Ez nemcsak az oldalfordított kép miatt volt nagyon nehezen kezelhető. Mivel ekkor még nem létezett a törőékes prizma, csak a szemünkre és az apró mattüvegre hagyatkozhatunk. Sok türelemre, higgadtságra és gyakorlatra van szükség a használatához. A távoli célpontokhoz -újabb hasonlóság a TLR-ekkel- a tető sportkeresővé alakítható. Ezt az egészet azonban kicserélhetjük egy penta-prizmára is (nekem ilyen sajnos nincsen) és akkor már egész korszerű gépet kapunk.

A zár

Bevallom őszintén én ilyen zárszerkezetet eddig még semmilyen más gépen se láttam, pedig eléggé adja magát az ötlet. Nincs se redőny, se lamellák. A tükör mögött (és azzal együtt) egy íves ajtó mozog, ami nyitja és zárja a fény útját. Természetesen így csak felhúzott állapotban lehet átlátni a tüköraknán. A modern SLR-ek tükréhez vagy redőnyéhez képest, ez egy jóval nehezebb "ólajtó" - valószínűleg ez a magyarázat a maximális 1/150 mp.-es zárásra és az állítólagos pontatlanságra. Az idősebb Soós úr (a Wesselényi utcában) "tükörzárnak" nevezte ezt a szerkezetet. Talán ez a szakszerű elnevezése, sosem néztem utána.

"B" és további 4 féle záridő - nem túl kifinomult.

A filmtovábbítás és a zár-felhúzás össze van kapcsolva, nem lesznek dupla-expók. A tekerőgomb is a 30-as éveket idézi, nincs gyors-felhúzókar. 

A kioldó gombot a bal kezünkkel tudjuk megnyomni. A szokatlan elhelyezés miatt kapott egy mutatós fedelet. 

Az expo gomb a "Dresden" felirat vége után található

Vakukábel csatlakozóból kettő is van, a másik oldalon. Vakusaru nincs.

A "tatarozás"

Ismeretlen jótevőmtől egy donort is kaptam. Lehet, hogy ő eredetileg nem donornak szánta, de az egyik váz üzemképtelen állapotban volt. Ennyire öreg gépek esetében hiába vannak szakszerűen tárolva és megóvva, az idő egyszerűen megeszi bizonyos részeiket. Mindezek ellenére nem beszélhetünk igazi "felújításról". Apró esztétikai beavatkozások, egy alapos takarítás, és a mozgó alkatrészek kenése után a jobbik darab életre kelt. Persze ehhez néhány apróságot át kellett menteni az elhunytból.  

tipikus probléma a bőrözés leválása

Palmatex-szel könnyen visszaragasztható, ha megvan az eredeti vagy egy donor

Követni kell a használati útmutatót!

Az objektívek

Újabb óriási előny a korszakot uraló távmérősökhöz képest. Az objektívek cserélhetők, ráadásul bajonett-zárasak (a Zenit és a Praktica még 30 évvel később is menetes csatlakozású). Mivel a kereső a felvételi lencsén keresztül nézi a világot - bármilyen kompatibilis objektívet fel lehet rá szerelni mindenféle kiegészítő nélkül. Nem véletlen, hogy ezzel a géppel terjedt el az átlag hobbifotósok körében a makrófotózás. A mai napig rendszeresen találni az apróhirdetési oldalakon Exakta/Exa közgyűrűket vagy a harmonikás makró-kihuzatot. Természetesen számos tele- illetve széleslátószögű obi is elérhető. 

Ami a legfontosabb alapobjektívet illeti, legalább 3 féle 50-essel lehet sűrűn találkozni. Ebből nekem a két olcsóbb került idén a birtokomba.

Az első próbafotóimat a Meyer-Optik Görlitz Trioplan 50 mm f/2.9-sel készítettem. Ez egy nem túl korszerű, de mégis megbecsült, népszerű triplet.  

prospektus 1961-ből

Blende f2.9-től f22-ig, minimum fókusztáv kb. 60 cm. Könnyű, kompakt -nem szovjet minőség. A rajza nagyon szép, kinyitva csavarja a hátteret, de nem annyira, mint egy Helios. Színes filmmel nem tudtam kipróbálni.

Sajnos még az első tekercs közepén széthullott a blendéje, így ez most már csak polcdísz vagy alkatrészdonor lesz.

A baleset után egy E. Ludwig Meritar 50mm f2.9 Cooke triplet-re váltottam. Ez még a Trioplan-nal is egyszerűbb felépítésű. Ugyanúgy 3 üveg, 3 csoportban, ragasztott elemek nélkül, de a legszűkebb rekesz csak f16, és a minimum fókusz táv 80 cm. Fokozatmentes blende, nagyon finom mechanika. Sajnos az üvegek belső felületén kivált valami csúfság, ami kicsit lágyítja a képeket és valószínűleg a színekbe is belezavar. Ezért szerettem volna inkább a másikat használni, de ez is nagyon barátságos.

Ezzel már színes filmre is fotóztam. Stílszerűen Fortecolor-ra (2009-ben lejárt)

Nem egyszerű egy Exa-val fotózni, semmiképp se ajánlanám kezdő gépnek. Macerás az oldalfordított kép a keresőben, a külön fénymérés (ha nem mersz saccolni) - de nekem hatalmas élmény volt. A mozdulatok és a kihívások előhozták a régi emlékeket. Azóta is az jár a fejemben, hogy akkor nem voltak még okos telefonok és biztos, hogy nem volt fénymérőnk sem. Vajon hogyan lett mégis a legtöbb régi képem helyesen exponálva? Jól emlékszem, hogy akkor szinte csak a filmtovábbítás miatt mérgelődtem. Nagyon megbízhatatlan volt, gyakran egymásra húzta a kockákat. Sok értékes kép elveszett. Elvesztek a negatívok is, de megmaradt sok gyenge minőségű nagyítás olcsó papíron.

Eszti

A Gozsdu udvar régen

Végezetül még két új és egy régi Exa felvétel

Egy Lincoln és a régi barátnőm 1991-ben Budapesten

Egy Lincoln (talán ugyanaz) 2023-ban Ferihegyen

Sógorom felvétele rólam, 2023-ban, Kishután.
Feltűnően látszik a kompozíción, hogy küzdött a keresővel : )

Nagyon köszönöm Szabó Adriánnak, hogy nekem adta a két Exa-t és újra kipróbálhattam az időutazást!

* A 60-as években megjelentek a beugrórekeszes objektívek. Ennél a kialakításnál mindig a legnagyobb nyíláson át nézem a témát, bárhová is állítom a rekeszt. Majd az exponálás pillanatában a blende beugrik az előzőleg kiválasztott értékre. Főleg a Japán gyártók jeleskedtek ennek a tömeggyártásában. Pl. Minolta SRT 101