Leica - Über alles

 Aki itt esetleg egy készülék tesztet vár, az akár el is kattinthat. Nekem nincs sajnos Leica-m. Nem vagyok szenvedélyes Leica rajongó, így ha lenne annyi pénzem amennyibe a Leica-k kerülnek, akkor inkább vásárolnék rajta mást (pl. egy ritka Voigtländer-t). Hogy akkor miről is szól ez a poszt? Természetesen a Leica-ról. Annyi mindenről írtam már fotózással és fényképezőgépekkel kapcsolatban, de a legnagyobb név, a legkívánatosabb brand eddig valahogy kimaradt. Márpedig ez olyan, mintha valaki az autóiparról és az autózás történelméről úgy emlékezne meg, hogy nem említi meg a Mercedes-t vagy a Ferrari-t.

Valószínűleg még azok is találkoztak ezzel a márkanévvel, akik nem annyira jártasak a fotográfiában. Pl. egy Panasonic digitális fényképezőgépen vagy egy Huawei mobiltelefonon. De aki hallotta vagy olvasta a nyáron a 40. Leitz aukció híreit, az biztos felkapta a fejét és egy életre megjegyezte a Leica nevet. Már korábban is előfordult, hogy egy régi fényképezőgépért őrületes pénzeket fizettek, de ami idén június 11.-én történt olyanra még nem volt példa. A 105. sorszámú prototípus 1923-ból 14.4 millió Euróért kelt el.  

Forrás: LEITZ PHOTOGRAPHICA AUCTION


Ez természetesen minden korábbi rekordot felülmúlt, és sokan nem is értik hogyan alakulhatott ki ez az extrém ár. Pedig a magyarázat a matematika szigorú törvényeit követi és szinte függvényszerűen levezethető.

Mindenek előtt szögezzük le, hogy egy ipartörténeti műtárgyról beszélünk és nem egy használati eszközről (bár, ha én lettem volna a vevő, már biztos ellőttem volna vele néhány tekercset!)

Szóval mitől olyan ordenáré drágák a Leica fényképezőgépek, és általában mitől lesz egy ipari termék keresett műkincs?

Történelem
A Leica volt talán az első fényképezőgép gyártó a világon? Hát, nem igazán. A Voigtländer biztosan az elsők között volt, és 1840-ben készített egy csodálatos réz kamerát (Metallkamera) amely sok tankönyvben is szerepel. Mindössze 600 darab készült belőle, amiből jó, ha egy tucat megmaradt mára. Ennek ellenére a két utolsó árverésen "mindössze" 200.000 Euro körüli összegért ütötték le őket. Ehhez képest egy-egy különlegesebb Leica modellért simán kipengetnek 1 millió Eurót, még akkor is, ha "csak" 60-70 éves és sok száz darab létezik belőle. 
Ennek valószínűleg az is az oka, hogy amíg Voigtländer dicsősége a múlt homályában kutatandó, addig a Leica maga a velünk élő történelem. 

Tény, hogy a Leica fiatalabb márkanév, mint a Voigtländer, de hatalmas múltja van. Carl Kellner német matematikus alapította a céget 1849-ben, Wetzlar-ban, amely kezdetben csak mikroszkópokat gyártott (ez az üzletág amúgy ma is létezik).
Maga a "Leica" szó a Leitz Camera kezdőbetűiből származik, mivel a gyártó cég 1869-től kb. a 80-as évekig Ernst Leitz igazgató nevét viselte. A Leitz dinasztia 3 generáción keresztül vezette a céget, de a Leica elképesztő sikere azonban nem (csak) Ernst Leitz és leszármazottjainak érdeme.   
A zseniális konstruktőr Oscar Barnack 1913-ban lett a cég fejlesztési vezetője és még ebben az évben  megalkotta az első "kisfilmes" fényképezőgépet. A legenda szerint asztmás volt és ezáltal nehezére esett az akkoriban kompaktabbnak számító kamerák cipelése is, ezért fejébe vette, hogy olyan vázat fog tervezni, amelyik a 35mm-es mozifilmmel működik. Csak érdekességképpen: maga a 135-ös filmformátum 21 évvel később jelenik csak meg. 
A korábban említett méregdrága prototípuson is olvasható a mester neve, mivel ezt a konkrét darabot ő maga használta 7 éven keresztül.
Forrás: LEITZ PHOTOGRAPHICA AUCTION

Összesen 22 darabot gyártottak ebből a kísérleti modellből, hogy a piacra dobás előtt teszteljék.
Ebből elvileg talán 10 eredeti darab sorsa ismert. Természetesen ez a példány messze a legértékesebb, hiszen innen indult az egész legenda. A 105-ös számú gép egészen a 60-as évekig a Barnack család tulajdonában volt. A kisfilmes gépek sorozatgyártása 1925-ben kezdődik, és bár állítólag akkoriban már egy tucatnyi egyéb gyártó is készített mozifilmmel működő fényképezőgépet, a Leica fogalommá vált.
Magát a formátumot a mai napig gyakran Leica filmnek hívják.
A hatását nem lehet túlbecsülni. 100 évvel az első kisfilmes gépek születése után a digitális szenzorok egyik legfontosabb kategóriája az ún. "full frame" - amely méretre megegyezik a "Leica kockával" azaz 36x24 mm-es.  
Az egykori "Leitz" cég 1986-ban felvette a könnyebben megjegyezhető és jóval ismertebb "Leica" nevet, és ma már a cégcsoport egyéb termékei is ezen a néven kerülnek a piacra, akkor is, ha nem sok közük van a kamerákhoz (mikroszkópok, távcsövek, szintezők stb.)
Jelenleg az egykori családi vállalat két befektető cég tulajdonában van (Az amerikai Blackstone Inc. és az osztrák ACM Projektentwicklung GmbH).


Arculat, reputáció, hírnév

Kevés olyan céget ismerek, aki ennyire precízen és fegyelmezetten építette fel az arculatát.
Érdemes megnézni ezt az 1940-es katalógust és összehasonlítani az aktuális kommunikációval:


Mellesleg érdemes megnézni az árakat is. 645 Pengő az Elmar-ral szállított kivitel. Ugyanebben az évben a Voigtländer Bessa RF középformátumú távmérős kamera kb. a felébe került. Úgyis fogalmazhatnék, hogy a IIIb-t kb. félévnyi átlagfizetésért lehetett megvásárolni. Tehát a Leica már 80 éve is iszonyúan drága volt.

Már a 30-as években megjelentek az első utánzatok és másolatok, de érdekes módon ezek cseppet sem rontottak az eredeti presztízsén. Százezer szám készültek gyenge és közepes minőségű klónok a Szovjetunióban és egészen kiváló utánzatok Japánban.

A 90-es években a korszellemnek megfelelően jöttek a "szappantartók". Auto-fókuszos, műanyag, elektronikus kompakt szörnyűségek, idegen gyárakból egy másik kontinensről. Nehéz lenne idegenebb terméket találni a wetzlar-i szellemiségtől.    

És hogyan reagáltak rá a vásárlók? Keresett gyűjtői példányok lettek. Teljesen megszokott, hogy 100 ezer Ft feletti áron cserélnek gazdát.
 
De történt ennél furcsább is... 

Az utolsó évtized számomra teljesen megfejthetetlen rejtélye, hogy miként tud egy luxus brand sértetlen maradni azután, hogy egy kínai mobiltelefonon megjelenik a neve. De valószínűleg még ebből is profitáltak. 

Huawei telefon Leica felirattal

A Huawei ma már nem használhatja a Leica nevet, de idén elkezdődött egy kooperáció a Xiaomi-val és Leica Leitz Phone 2 néven lehet kapni nagyon drágán a Sharp által gyártott luxus okostelefonokat.



Kevésbé volt ellentmondásos a kooperáció a Minoltával és Panasonic-kal. Jó minőségű, japán termékek elérhető áron. 
A Minolta 1972-től fejlesztett közösen a Leica-val cserélhető objektíves távmérős gépeket. Ebből születtek a Leica CL és a Minolta CLE modellek. Manapság a 40 éves használt darabokért simán kifizetik egy komoly japán digitális MILC új árának dupláját.
Az ezredforduló után a digitális korszakban a Panasonic Leica jelekkel ellátott termékei, kimondottan jó ár/érték arányt képviseltek. Jelenleg a használt darabok pár ezer Ft-ot érnek.  

Panasonic DMC-FZ4


De a hírnevet semmi sem építi jobban mint a "sztárok".
Nagyon belém égett az a hír, amikor 2010.-ben Brad Pitt Magyarországon járt, ellopták a fényképezőgépét. Na vajon milyen márkájú gép lehetett? Persze, hogy Leica, egy S2-es.
Persze a Leica munkatársai vannak annyira bölcsek, hogy ne az ilyen hírekkel tartsák a köztudatban a brand-et. Az ő első számú célcsoportjuk nem a bulvárvilágból ismert. 
A híres fotóművészek és fotóriporterek valószínűleg hasonló támogatást kapnak a gyártóktól, mint a sztár sportolók a nagy sportszergyártóktól. 
Nincs róla információm, hogy ez pontosan hogyan működik, de tény, hogy a történelem leghíresebb felvételeinek egy jelentős része Leica-val készült, és ez is a zseniális üzletpolitikát dicséri.

Naná, hogy André Kertész és Robert Capa is használt Leica-t, de voltak olyan sztárok, akiknek a karrierje nagyon erősen kötődik ehhez a gyártmányhoz. Pl.: David Douglas Duncan (1916 -2018)
David Douglas Duncan M3D-je. forrás: AFP Bilder

Henri Cartier-Bresson világhírű francia fotográfus pályafutása legjelentősebb képeit Leica-kal készítette

Henri Cartier-Bresson első Leica-ja

A világ egyik leghíresebb képe a "Napalm lány" (a kép igazi címe The Terror of War) egy Leica M2-sel készült. 
"The Terror of War" by Nick Ut / Associated Press

Jevgenyij Haldejről és a leghíresebb képéről korábban itt írtam : FED 1
Egy másik világhírű fotó, ugyanarról a történelmi eseményről, természetesen egy Leica objektíven át:

Fotó: Alfred Eisenstaedt: Times Square, New York,  1945. augusztus 14.

Még százával lehetne említeni világhírű fotókat. Ha valaki szeretne mélyebben elmerülni ebben az élményben, akkor érdemes meglátogatni a 26 Leica galéria egyikét. A legközelebbi Bécsben van.

A "Szabadság Vonat"

XX. századi német cégként megkerülhetetlen kérdés a kapcsolat a Harmadik Birodalommal. Német ipari cégek százai kompromitálták magukat a náci uralom alatt. Volt aki kényszermunkát alkalmazott, mások a Holocaust-ban játszottak komoly szerepet vagy csak simán segítették a százmilliók életét megnyomorító totális háborút.
Ehhez képest Ernst Leitz II (1871–1956) igazgató zsidók százait csempészte ki Németországból alkalmazottaknak "álcázva". Néhányan tényleg alkalmazottak vagy partnerek lettek. Sokan kaptak "fizetést", amíg nem találtak munkát maguknak, még többen pedig ajándék fényképezőgépet. El lehet képzelni, milyen érzéseket ébresztettek ezek a gesztusok a cég és a brand iránt.
Ez a tevékenység korántsem volt veszélytelen. Leitz lányát a Gestapo rajtakapta zsidómentés közben a svájci határon és letartóztatták. A kereskedelmi igazgató Alfred Turk is börtönbe került. Végül mindketten kiszabadultak, de Turk esetében ezért óriási összegű kenőpénzt kellett fizetni.
Morbid módon emellett a Leitz műszereket (pl. távmérőket, távcsöveket) előszeretettel használta a német és az amerikai hadsereg is. 
A Leitz család és a kollégák bátor mentési tevékenysége később a "Leica Freedom Train" nevet kapta, bár az akcióban a hajók amúgy nagyobb szerepet játszottak. 

Minőség

A Leica termékek kidolgozása legendásan magas minőségű és precíz volt a kezdetektől fogva még a többi német termékhez képest is. Történetek keringenek arról, hogy már a háború előtt is ezredmilliméteres tűréssel munkálták meg a váz fém alkatrészeit. Akár igaz, akár nem, ha valaki lupéval vizsgál át egy Leica-t, akkor sem fog találni rajta trehányan kivitelezett részletet. Mindegy, hogy egy 30-as évekbeli darabról, vagy 2022-es modellről van szó.
  




Folytonosság

A Leica következetessége és változatlansága is egyedülálló. A sorozatszámok a 20-as évek óta megbízhatóan követik egymást. Pontosan lehet tudni, hogy melyik típusból hány darabot gyártottak. Bár készültek SLR és DSLR felépítésű vázak is, 1932 óta a távmérős gépek uralják a választékot.



távmérőt nem a Leica építette elsőként fényképezőgépbe, mégis szinte összeforrt a márkanévvel. Annyira ragaszkodnak ehhez az élességállítási segédeszközhöz, hogy jelenleg (2022-ben) is - az "igazi" Leica-k mind távmérősek. (M – mint ‘Messsuchersystem’)

1913-óta folyamatosan szerepel a kínálatban a "kisfilmes" fényképezőgép - miközben a nagy riválisok sorra átálltak a digitális szenzorokra. Utolsóként a Nikon néhány évvel ezelőtt.
Ebbe a konzervativizmusba az is belefér, hogy olyan furcsa megoldásokon se változtatnak, amelyeket a fotósok többsége szívből gyűlöl. Pl. az alsó filmbetöltés. 


Szinte olyan érzésem van, mintha emberöltőkön keresztül tudatosan készültek volna arra, hogy egyszer a használati eszközökből - gyűjtői relikviák lesznek.

Amikor ezeket a sorokat írom (2022 ősz) a Leica újra elkezdte gyártani és forgalmazni az eredetileg 1986-ban megjelent M6 típust.

Egy csodálatos, de tulajdonképpen brutálisan elavult mechanikus, filmes fényképezőgépet.

Az ára: $5,295. Igen, több mint 5000 amerikai dollár. 
Csak összehasonlítás végett: a Sony Alpha 7 IV csúcskategóriás "full frame" MILC, 33 megapixeles profi fényképezőgép ára kevesebb, mint a fele, kb. 2500 USD. 
Vajon meg fogják venni az M6-ot? Csak annyit, amennyit gyártanak belőle. 

Az elmúlt években a "műgyűjtés" - legyen szó akár hétköznapi eszközökről - csúcsra volt járatva.
A 2008-as válság kezelése során kialakult pénzbőség és a kamatok elolvadása, egészen bizarr vásárlási szokásokhoz vezetett. A körülmények az utolsó 2 évben drasztikusan megváltoztak. Beindult - sőt, kilőtt- az infláció. Még nem teljesen világos, hogy ez hogyan befolyásolja a gyűjtési lázat. Ami biztos, hogy hosszú távon a ritka, de katalogizálható jószágok ára emelkedik. Legyen az bélyeg vagy fényképezőgép szinte mindegy. Ha van mögötte egy érdekes műszaki háttér és egy szerethető történelem, akkor még jobban. Ha ez párosul generációnkként visszatérő divathullámokkal és egy kis hisztériával, akkor pedig akár a 14,4 millió Eurós vételár sem lehetetlen.  
 

 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések